távolban tomboló nyár végi csend
vörös végtelen borul a tóra
a hullámain lázas láng lobog
szél szaggat fennen madárszárnyakat
nap körül a föld biccentve forog
míg alkony muzsikája csendül
hold hátán lovagol az éjszaka
lassan s lomhán lopózik a holnap
ahogy hétfők lesújtó hajnala
aprót lépdelő anyóka a táj
kinek görnyedt hátára rőzse ül
s ahogy rajta időlepel lobog
a ráncos halál útjába kerül
de percek paripája meg nem áll
vagy mint folyó fölötti sirályok
hegyek homlokára eső csorog
vitorlavászonra szél szivárog
(Dobrosi Andrea)