Tíz éve…
Édesapámnak
Tíz éve tiprom nélküled
ennek a létnek szőnyegét,
mi sajnos egyre rojtosabb,
de nem tiportam össze még.
Tíz éve eltűnt egy csillag,
amely idelent fénylett,
és ami újra részese
odafent a tündöklésnek.
Tíz éve más a július,
egy összetört kristálypohár,
koccanás, nem csilingelés,
mégis csak csendet komponál.
S ez a tíz – nekem végtelen,
az is lehet, nem létezik;
mert elképzelni sem tudom,
hogy ne legyél Te velem itt…
A vers születése
Régen – összegyűrt füzetlap,
krikszkrakszok, áthúzott szavak,
volt, hogy írógép kattogott,
aztán püföltem laptopot;
ma pedig mobilba írok,
nincs paca, satírozások,
elnyel mindent már az éter,
ha kell, akkor huszonkétszer…
(Dobrosi Andrea)