Egy augusztus délután
Az úttest fölött pára gőzölög,
esőcseppek sikolya a nyárban,
feketék a járdák, a háztetők,
fél villanyvezetékben az áram.
A nap ma mintha szégyellné magát:
bújócskázik, viszont meleget ont –
fénylik a hasfal és izzad a hát,
de az égbolt mégis egy szürke rongy.
Szomorúak tarlók, dombok, hegyek;
a Föld sem hiszi el, hogy gömbölyű,
helyette gyanakvóan méreget,
mi ez a pár csepp szánalom-nedű?
És felszáradnak kormozó kortyok,
az áram mintha magához térne,
most minden úttest és járda boldog,
csak a pára rogyna végre térdre…
(Dobrosi Andrea)