Keresztút
(Jézus szenvedéstörténete)
1.
A halál már kimondatott,
Pilátus mosta kezeit,
Tessék – szólt -, ti akartátok,
nincs szükség Barabásra itt!
2.
Íme, a király elindult,
nem fedi a testét palást,
nincs rajta semmilyen ingujj,
a vállán a keresztet lásd!
3.
Terhe alatt most összerogy,
pedig az útvég messze van,
köpködnek, fütyülnek is ott,
ahol ma örülnek sokan.
4.
Örülnek? Ez csak káröröm,
de szent anyja ott, ki hallgat,
nem a szemében van a könny,
hanem a szíve, mi jajgat.
5.
A tömegben van valaki,
segít vinni a keresztet,
a Simon, a Cirenei,
azt mondja magának: Tedd meg!
6.
Mert vannak fájdalmat érzők,
amint pont ilyen Veronika,
kendőjével töröl élőt,
kinek most meg kell halnia.
7.
Mennyi gyűlölködő van itt,
és lent megint a kereszttel,
– Itt a töviskoronád ni,
azt legalább ne ereszd el!
8.
Fárad, de ismét talpra áll,
hiába sírnak asszonyok,
tudja, hogy ez most más halál,
vigaszt nyújt, s tovább vánszorog.
9.
Tovább, egyre csak a hegyre,
harmadjára is elesik,
de nem csoda már, ha gyenge,
és az erejéből veszít.
10.
A zúgolódás nem csitul,
szürkébbé válik az ég is,
a ruháitól megfosztják,
kíntól őt nem kímélik.
11.
Kattognak a kalapácsok,
verejtéket vér kísér,
a keresztre szegezve látod,
zsidók királya ennyit ér.
12.
Lett délután három óra,
hozzá éjsötét fellegek,
aki ott volt, még hallotta
az utolsó lélegzetet.
13.
Megtörtént – mindennek vége,
de valami majd kezdődni fog,
test dől az anyja ölébe,
szíve mélyén ő is zokog.
14.
Az Atya most hátradőlhet,
hiszen van, ki mindent kibír:
Fia megkezdte a művet –
magában szunnyad sziklasír…
(Dobrosi Andrea)