Pipacs
Vérvörös magány –
egy pipacs áll a domb oldalán.
Egyedül hajlik a szélben,
de virul, nem adja fel mégsem.
Arrébb tengernyi társa
őt bizony hiába várja,
hisz gyökere röghöz köti,
el őt már nem engedi.
Vérvörös tenger a rét –
pazar e szépség, e lét.
Pipacs is találhat társra;
mákvirág nyílt a pusztába.
Múló idő
Anya voltál, gyermek voltam –
gyermekként még mást gondoltam.
Felnőttem és gyermek lettél,
lassan mindent elfeledtél.
Egy napon Te eltávoztál –
gyorsan mentél, nem búcsúztál…
Mennyi idő jut még nekem?
Unokáim félve nézem.
Én leszek majd ismét gyermek,
a gyermekem mit segíthet?
Botorkálok, folyton megyek,
olykor talán földre esek.
Ej, e pár év hamar elszáll
és előttem már az Úr áll.
Addig szeress, amíg vagyok,
karjaidba beolvadok!
Nyári gyermekvers
Üde zöld minden, sóhajt az erdő,
esőt permetez egy kedves kis felhő.
Nyílnak a virágok, döngenek méhek,
szállnak a lepkék, zeng madárének.
Leskel’ az őz is, mókus az ágon –
de szép az élet ezen a nyáron!
Plágium
Tetszettek neki sorok,
vagy egész alkotás –
írhatta volna ő is,
ám írta valaki más.
Fülében zsong a gondolat,
el nem ereszti többé!
Szó szerint így vélte ő is! –
Minden szétfoszlik köddé…
Szorgosan másol műveket –
néhány szót kijavít néha.
Tetszik, mit lát, és büszke is –
senki sem mondhatja, léha!
De szép lett ismét ez a vers! –
Öröme szinte gyermeki –
nem törődve senki mással,
lopását már levédeti.
Mert a tolvaj azt nem tűri,
hogy őtőle lopjanak…
Plagizálás – megvetendő.
Írj magadtól, rongy alak!
Nyári haikuk
Zöld rét, dús erdő,
madárfütty és virágok,
jó kirándulás.
Rekkenő hőség,
túl sok a szúnyog, mégis
víz mellé vágyom.
Divat is számít –
lángos, Lacikonyha és
nyílnak a strandok.
Gyöngyöző homlok –
nem szauna, iroda
kánikulában.
Kint negyven fok van,
kínlódik a légkondi –
csak meg ne fázz így!
Ki ne imádná?
Vöröslő pipacstenger
perzselő nyárban.
(Domokos Edit)