Nagycsütörtök
1) Lábmosás
Mit tudsz te erről? Lábmosás, és mi van, nahát!
Ennyit megtehet egy ember egész éven át!
Semmi érdemest úgysem csinál.
Így vélekedik az ember, kihez Isten lehajolt,
És neki sokszor megbocsátott.
De Isten ezt is eltűri, mint a keresztre feszítést,
hisz tudja, az ember indulata szívtelen.
Igen, te, ember, ki mindenben megleled,
mi neked nem tetsző, és ingerel.
De vajon miért teszed ezt?
Mert félsz, gyáva és kishitű a tested.
Vele együtt gondolkodásod s tetted.
És lelked nagyságát elrejted.
Félsz, hogy emberibb a vérző szív óhaja,
A megbocsátás hatalma,
Az átölelő kar szorító szótlansága,
A kimondott köszönet nagysága,
A bocsánatkérés halhatatlansága,
A szeretett szó felülmúlhatatlan ereje,
Mely rámutat: én, elesett, meggyötört,
ugyanilyen vagyok, mint te.
Nem bírom ezt már így tovább,
Gyere, fogjunk össze és alkossunk
egy igazi nagy családot, ahol mindenki
önmagára talál, szeret, és nem rab már!
Nahát!
Csak ennyi egy lábmosás.
2) Utolsó vacsora
Minden a terv szerint készül:
a tizenkét tanítvány összeül.
Az asztal közepén kenyér és bor ül.
Megtöri a kenyeret, szétosztják.
Aztán elhangzik a kinyilatkoztatás:
“Vegyétek és egyétek, ez az én testem,
mely értetek adatik.”
A bort a kehelybe önti, kenyér a kezében,
felemelve a magasba őket
bemutatja az Oltáriszentség halhatatlan
Alfa és Omega jelképét, mondván:
“Ez az Én testem és vérem,
mely értetek adatik.
Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
Így jön létre az Egyház eszméje,
ezen az estén, amikor egy másik
kinyilatkoztatás is megvalósul.
Júdás elárulja Jézus hollétét, ezüstért.
Mily paradox, mélység és magasság
egyazon napon és értékkel vagyon.
Értjük-e a mondanivalóját?
Vagy ide a halál pillanata kell?
(Márton Csilla)