Önmagam árnyéka vagyok
Míg fiatal voltam
Mindent színesben láttam.
Szép, erős voltam mint egy rózsa
Mely pompázik és messze száll az illata.
Vágtáztam mint ló a rónaságon
Úgy éreztem örökké tart a fiatalságom
Hogy felettem mindig kék az ég
S örökké hallom a madarak énekét.
Mindent természetesnek éreztem
Hogy egyszer elmúlik azt nem hittem.
Eddig sikeresen haladtam a célom felé
De akadályok gördültek a lábam elé.
Mára már a színek is megfakultak
Körülöttem csak a szürke árnyak.
Az erőm lassan elfogyott
Borúsnak látom a világot.
Ma már megtanultam
Minden bonyolult a világban
A futás, a színek és illatok.
Értékelni kell amíg megkapod.
Mert észre sem veszi az ember
Addig amíg valamit nem veszít el.
A nyíló rózsa már a múlté
Nem futok már a réten többé.
Én már csak egy hervadt virág vagyok
Önmagam árnyéka, kire a nap már nem ragyog
(Farkas Erzsébet)