Eltört a szárnyam
Mint egy kismadár, szárnyaltam az ég alatt.
Láttam a felhők felett az aranyló napsugarat.
A szeretet szárnyán repültem a végtelenbe.
Reméltem és hittem a szép érzelmekbe’.
Most itt állok egy faágon.
Szertefoszlik az álmom.
Törékeny szárnyamat eltörték.
Örömömet s bizalmamat elvették.
Nem tudom, ki vet meg és ki szeret.
Álarc mögé bújva csapták be lelkemet.
A faágban sem bízom, eltörhet bármikor,
S lezuhanva, sötétségben maradok mindenkor.
A hálás süni
Csodálatos napsütésre ébredve úgy gondoltam, jó lenne sétálni az erdőben, amely nincs messze. El is indultam, és hamar elértem az erdő széléhez. A fák nagyon magasra nőttek, s eltakarták a napot. Befelé menve az erdő sötétsége vett körül. Nagyon félelmetes volt. Egyszer csak furcsa hang ütötte meg a fülemet. Mentem a hang felé, míg egy árokhoz értem, benne sírt fájdalmasan egy süni. Kivettem a gödörből.
Úgy látszott, hogy nem sok élet van benne. A tüskéi is el voltak gyengülve. Gyorsan hazarohantam vele. Kiabáltam a családomnak:
– Gyertek ide, nézzétek, mit hoztam!
Nem örültek, ahogy én azt vártam!
– Miért hoztad haza ezt a sünit? Úgysem fog ő már meg-gyógyulni, csak a gond lesz vele!
– Én legalább mindent megtettem érte – válaszoltam –, nem fog gyötörni a lelkiismeret.
Betettem egy ládába. Szegény nagyon megsebesült. Ki tudja, mióta volt a gödörben, biztos kiszáradt, éhes, a fák gyökerei is megsebesítették. Adtam neki tejet és almát, be-kötöztem a sebeit. Minden nap ápoltam, míg azt nem lát-tam, már egészséges. Úgy gondoltam, itt az ideje vissza-vinni az erdőbe, ahol találtam. Felemeltem, és a hegyes tüskéi megszúrták a kezem. Ennek örültem, mert ez is azt bizonyította, hogy meggyógyult. Ruhába tettem, hogy ne szúrjon, és elvittem az erdőbe.
Majd kis idő múlva újra furcsa hangot hallottam az ud-varról. Kimentem, hogy megnézzem, mi ez a hang. Megle-petésemre ott volt a süni, körülötte kicsinyei. Igazán meg-hatódtam. Bekiabáltam a családomnak:
– Gyertek ki, nézzétek, ki van itt! Ez a süni nagyon hálás, és hálája jeléül elhozta bemutatni a kis családját.
Körbeálltuk és együtt örültünk nekik. Örültem, hogy a kis süniknek nem kell az anyjukat elveszítve élniük. Én csak annyit mondtam, hogy „Látjátok, nem szabad feladni a reményt, és nem szabad senkiről és semmiről lemondani, mert történnek még csodák ebben a világban!” Remélem, hogy ez a kis sünicsalád boldogan fog élni, bajoktól mentesen.
Az állatok szeretete
Az állat nem tud beszélni,
De ha vérzik a szív, azt ő megérzi.
Vigasztal s letörli a könnycseppet.
Elfogad, még ha sok is a vétked.
Az ember csak a rosszat keresi,
A fájdalmat nem veszi észre senki.
Eltűnt a szívekből az együttérzés,
A szeretet s az őszinte törődés.
Pedig számtalan problémát legyőz a szeretet,
Ez ad az életnek igazi értelmet.
Erőt ad a bús, rossz napokban,
E nélkül a szív is összeroppan.
Félelemben élni
Nyomasztó érzés járja át a szíveket
Nem érzi jó helyen senki sem az életet
Az emberek életét átjárja a félelem
Rettegés, veszély, melyet éreznek szüntelen
Senki sem érzi magát biztonságban
Mert gonoszság uralkodik a világban
Kiben lehet bízni, ki az, aki segít?
Az emberektől már nem lehet várni semmit
Nem tudom, lesz-e olyan idő
Amikor biztonságban lesz minden élő
S mindenki boldogan élvezheti az életet
Elfeledve minden rosszat, és a félelmet
Megbocsájtás
Mily sérülékeny az emberi szív
Elég egy könnyelmű szó és már sír
Harag és bánat mely fogságban tart
S nem enged be újabb vihart
Így próbálja védeni a lelkét az ember
És kibékülni már nem mer
Az eredménye gyötrelem és bánat
Ez az érzés örök haraggá válhat
Begyógyulhat vérző szívünk
Ha belül megbocsájtást érzünk
A büszkeséget és haragot dobjuk hát el
És a szívünk újra békére lel
(Farkas Erzsébet)