Karcsú vers egy operáról
Az éjszakában felcsendülő lágy szerenád,
hárfa kíséri Turiddu csodás dalát.
A hold még az égen ábrándozik,
míg ő érzelmeivel viaskodik.
Jól tudja, hogy Lola már a másé,
de számára mégsem vált közömbössé.
Húsvét reggelén mindenki a templomba készül,
szívet melengető, ahogy a húsvéti kórus felcsendül.
A tömegből kihallik Santuzza lelkének viaskodása,
közben himnusszá lesz a feltámadás csodája,
mennyei dallamok kísérik a körmenetet,
Krisztus így emeli fel az embereket.
A lány eszét veszi a féltékenység,
mikor megátkozza szerelmét.
Turiddu erősen féli az átkot,
elűzésére választja a bormámort.
A vidám bordal lelke küzdelmét elrejti,
bár látszólag mulat, de a folytatást jól sejti.
Mikor Krisztus a halál felett győzelmet aratott,
akkorra már Turiddu utolsójának tudhatta azt a napot.
(Gáspár Klára)