Egy húsvéti tojás története
– Engem, engem vegyél meg! – gondolta a tojás, mert már nagyon unta, hogy több társával együtt napok óta nyomorog a papírdobozban. Néhányan már ugyan felnyitották az ő dobozát, megnézték őket, de aztán mégis visszakerültek a polcra.
– Mi lehet a baj? Hiszen mind a tízen szép gömbölyűek vagyunk. Bár kissé nyomorgunk, de igyekszünk mosolyogni a vásárlókra. Lehet, hogy véletlen valamelyikünk megrepedt? – ezek a gondolatok jártak a fejében, amikor úgy érezte, repül. – Hurrá! Végre valaki nem tett vissza a polcra, a kosarában landoltam! Végre egy kis változatosság az életemben!
Ahogy hazaérkeztek, egy puha kéz langyos vízzel megmosta őket.
– De jólesett ez ilyen sok napos izzadás után ott a dobozban! Körülnézett, és látta, ahogy egy edényben a hagymahéjak úszkálnak a lobogó vízben.
– De jó nekik! Az a gyógyfürdő igen kellemes lehet!
Kívánsága hamar teljesült, mert a puha kéz óvatosan egy kanálra tette, majd lassan a színes gyógyfürdős vízbe engedte be őt. Leírhatatlan élvezet. A forró víz áthatolt a sejtfalán, majd a sejthártyáján, megbizsergette riboszómáit. Érezte, ahogy citoplazmája és sejtmagja egyre keményebbé válik.
– Hűha! Ez szenzációs! Csak arra kell ügyelnem, hogy nehogy véletlen megrepedjek!
És amikor azt gondolta, hogy jobb már nem is történhet vele, a kéz kivette megbarnult testét a vízből, és egy illatos szalonnával minden porcikáját bedörzsölte. Miután ettől csodálatos fénye lett, egy fűvel kibélelt kosárkába került. Néhány napot itt pihent hasonlóan gondozott társaival és néhány csokitojással együtt. A csokitojások kissé fennhordták az orrukat, különbnek képzelték magukat. Nem is értette, hogy miért, hiszen ők nem természetes pompájukban fénylettek, hanem egy fémes papírtól. El sem tudta képzelni, ha leveszik fényes papírruhájukat, akkor milyenek lehetnek.
Egy reggel gyerekek érkeztek, és mindenféle versikéket mondtak. Locsolásról szavaltak, de semmilyen víz nem zuhant a nyakába. Azt viszont érezte, hogy kellemes illatok következtek a versikék után, majd a fészekben a színes tojások közül mindig valaki elkerült.
Egyik verset követően, miután már megérezte az édeskés illatot is, a puha kéz kivette őt a fészekből, és egy másik – sokkal kisebb – kéz gondjaira bízta. Bekerült egy dobozba, ahol ott hevert már egy csomó színes társa vidáman együtt a csokitojásokkal, csokinyuszikkal és egyéb édességekkel. Volt velük egy csomó pénz is. Némelyik összegyűrve, némelyik szépen kisimítva, kék is, piros is. Jól megfértek így egymás mellett valamennyien, miközben hallgatták, ahogy a gyermek boldogan meséli szüleinek, mennyire érdemes volt megtanulnia azt a sok locsolóverset, mert mindegyikért megjutalmazták valamivel.
A tojás elfoglalta helyét az új fészkében, és látva a kisgyermek örömét, elégedetten hajtotta álomra a fejét.
Húsvét vírus idején
Eldobták
farsangi álarcaikat,
elmúlt a negyvennapos böjt,
fénylő palástban virágvasárnap
hívei már várják őt. Felsőruha és
gallyak helyett az utat maszkok lepik
el. A tömeg arca is teljesen rejtett, imát
mormol ő az úr nevével. A körmenet a
a maszkok tetején taposva megérkezik,
dicsőséges és a dicstelen ma egyesül.
Nem fedi el a hívek földi bánatait,
imájukra a bűnös idő elmenekül,
elszáguld a végtelen semmi,
és a maszk alatt a balga
nép elcsendesül.
Orrodat és
szádat fedd be!
Lélegzetet se vegyél!
Legjobb, hogyha szemedben
sem látszik a remény, így, a vírus idején.
Legbiztosabb az, ha a maszk elfedi teljes házadat,
és gondolkodás nélkül feledd el minden vágyadat!
Tudod jól, hogy a halál felett Krisztus az, aki győzelmet arat.
Érkezik a tavasz
Mától a tavasz újra velem dalol,
ritmusra kipattognak a fákon a rügyek.
A szél a nap mögött duruzsol,
a patak énekét visszhangozzák a hegyek.
Az égig érő szikla aurája eléri az univerzumot,
és csúcsán az ember is feledi a földi bánatot.
Onnan fentről lenézve eltörpülnek a gondok,
és ti – tavasz csodás virágai – boldogságot hoztok.
A friss levegő örvényében felszabadul minden szép gon-dolat.
És ez örvény gyűrűjében a lelkem egyre boldogabb.
Ilyenkor érzem: vég nélkül virágzik az élet.
Csak olyan szavak jutnak eszembe, melyek felvidítják a szívet.
A levegőben harmonikus zene lebeg,
és a természet színei visszatérnek.
(Gáspár Klára)