Hittel megyek
Hittel megyek új harcokba, az ismeretlen vadászmezők
néha zord mezejére, hol bármi is vár rám, talpon maradok.
Elgáncsolhatnak ezerszer, el is törhetik lábaim, mert felállok
hamar, arcomon nyoma sem lesz a bánatnak, már nem
tudnak megtörni jelentéktelen acsarkodók porszemnyi tettei.
Túlélve viharokat, ádáz árulást, könnyeket, csalódást, itt vagyok.
Itt vagyok, s utam még hosszú, kacskaringóiban is megtalálom
az örömöt, labirintusában a fényt, hidegségében a tüzet, mert
már tudom, nem az út porában kell keresnem őket, itt rejtőznek
hitemben legbelül, csak emlékeznem kell.
Emlékeznem az áldott percekre, a hálára, a szeretet erejére, a leheletnyi örömök édes pillanataira, amiket elraktároztam,
elrejtettem későbbre, a szűkösebb időknek mentőövül, az
éhező léleknek táplálékul. Van miből merítenem, s erejük nem
kopik az időben, nem halványul a távolságban, szilárd kérgét
nem marja rozsda. Az élet legnagyobb ajándékai ezek, önzetlenül
végigkísérnek, halálomig társamként követve. Ezért nem félek.
Nem félek a szikláktól, csak megerősítenek, tapasztalatot adnak,
felvérteznek. Újra örülök.
Újra örülök minden egyes botlás után, eltévesztett lépések
következményeiből táplálkozom. Táplálom hitem, hogy kaszával
ritkítsam a kérdéseket, karddal vágjam ketté a kételyeket. Harcos
vagyok? Nem. Csak egy egyszerű lélek, kiben megszűnt a félelem
önpusztító jelenléte, az elvárások görcsössége, az elégedetlenség
sivár gyarlósága. Bízom benne, kitart a sírig, mert úgy szeretnék
megérkezni új világomba, hogy szívem nyitott, erőm teljes, fogadásom
önzetlen, ami rossz volt, azt hátra tudom hagyni az enyészetnek örök
időkre, hol feledésbe merülnek. Hittel megyek.
(Győri Nagy Attila)