Tükröződés
Kedves szavaid mosolyt
csalnak arcomra, simogató
kezeidnek ölelés a válasz.
Tükör vagyok, önmagad tükre.
Csak ragyogj, s szikrákat
szórok én is bevilágítva
tündöklő lényed egészét.
Visszacsatolás vagyok, a sajátod.
Szeress, s így szeretnek téged.
Imádj, s bálványom leszel.
Amit adsz, azzal gazdagodsz.
Látod? A tükörképed vagyok.
Elszomorodom, ha bántasz,
keménnyé válik szívem
csatáink hevében.
A képmás nem hazudik.
Ha eloltják tüzét,
szikrái kihunyva hideg
pernyét szórnak szerte.
Koszos pocsolya leszek csak
homályos képpel, mely
sötét felhők árnya alatt
magányában kiált.
A nevedet kiáltja.
Oly egyszerű játék ez,
a reflexió nyers igazsága.
A tükröződés őszinteségében
nem élnek meg csalók.
Ha szállni akarsz velem,
hát adj hozzá tollakat!
Ha azt akarod, hogy társként
haladjak veled az úton,
mást nem kell tenned,
csak egyszerűen legyél társ.
Mert bonyolult nem vagyok,
csak visszatükröződés.
(Győri Nagy Attila)