Piros tojás
A ’80-as években még nem volt internet, ha válaszokat kerestünk, elmentünk könyvtárba, és próbáltunk utánaolvasni, vagy csak egyszerűen megkérdezni tanárainktól, szüleinktől, nagyszüleinktől a dolgokat. A mai gyerekeknek sokkal egyszerűbb dolguk van, a Google keresőből csak ki kell választani a leggyakoribb találatot, és nagy eséllyel az helyes is. Mónika iskolásévei alatt erre még nem volt lehetőség. Osztályfőnöki órája volt, amikor a tanító néni feltett nekik egy kérdést.
– Közeleg a húsvét, gyerekek. Ki tudja megmondani nekem, hogy vajon miért a pirosra festett tojás az egyik jelképe ennek az ünnepünknek? Ne válaszoljatok most, ez lesz a házi feladat, a következő órára írjátok le nekem!
Amint iskola után hazaért, már kérdezte is anyukáját a feladatról. Ő elgondolkodott kicsit, majd kissé bizonytalanul válaszolt neki.
– Ez jó kérdés, kicsim. Annyi mindent természetesnek veszünk, de nem ismerjük az eredetét, a pontos jelentését.
Azt hiszem, hogy a tojás az újjászületést jelképezi, utalva a természet megújulására tavasszal, és persze Jézus feltámadására. A piros szín nagy valószínűséggel a vért jelképezi, a keresztre feszítése miatt. A húsvét keresztény ünnep, ez lehet a piros tojás eredetének oka.
Mónikának tetszett a válasz, de nem találta túl meggyőzőnek édesanyját, aki éppen a fürdőszobában teregetett, így kiment a konyhába megkérdezni édesapját is. Ő is meglepődött kissé a kérdésen, de az ő válasza már határozottabban hangzott.
– A tojás az újjászületést jelképezi, hiszen abból kel ki a kiscsibe. Jézus feláldozta magát értünk, új életet ígérve a mennyekben, az ő országában. A piros a vért jelenti, magát az életet.
Bár hasonlóságokat vélt felfedezni a két válasz között, mégsem volt teljesen meggyőzve, de, hogy bebiztosítsa magát, felkereste szobájában nagypapáját is.
– Szervusz, kicsim! Milyen napod volt? – üdvözölte unokáját Pista bácsi.
– Köszönöm, jól telt. Kaptam egy házi feladatot, egy kérdést, hogy miért a piros tojás a húsvét jelképe? Tudod a választ?
Nagypapa is elgondolkodott rövid ideig, majd megszólalt:
– Ülj le kicsim, mondom.
Mónika kényelembe helyezte magát, és figyelt, érezte, most pontos választ fog kapni.
– Tudod, kicsim, a népszokások eredete mindig kényes téma, mert nagyon sokszor azt hisszük, hogy ismerjük őket, de az évszázadok eltelnek, és bizony az emlékezet is kopik, néha pedig még a múltunk is átíródik, vagy csak egyszerűen megszépülnek az időben, vagy csak önmagunknak jobban tetsző válaszokat fogadunk el.
Egy biztos, mivel keresztény ünnep, így ahhoz is kapcsolódik az eredete. Két választ is kapsz tőlem, jöjjön az első: amikor Jézust keresztre feszítették, egy asszony, kinek kosarában tojások voltak, szaladt a szomszédaihoz a hírrel, hogy a megváltó feltámadt. Ők kinevették ezért, és azt mondták neki, hogy úgy támadt fel, ahogyan a tojásaid piros színűek. Majd mindenki csodálkozására a kosarában lévő tojások pirosak lettek.
A másik válaszom is a kereszthalálhoz kapcsolódik: egy asszony a kosarában tojásokat cipelve odament a keresztfához Jézus lábához, és az ő vére rácsöppent a tojásokra, pirosra színezve azokat. Nekem mindkettő válasz tetszik, de a pontosat már csak az akkor élt emberek tudnák megmondani. Mondd el mindkettőt a tanító nénidnek, szerintem elégedett lesz.
Mónika elmosolyodott, érezte, hogy ismét a nagypapája válasza tetszik majd neki a legjobban, és bement szobájába leírni a válaszokat.
Feltámadás
Soha nem leszünk rá méltóak,
emberi gyarlóságunk rabiga,
tökéletlenségünk örök átokként
korlátozza tisztaságunk.
Vállalva értünk a keresztfát,
önzetlen szeretetet mutatva,
a gyötrő, kínzó halált,
mégis bizalmat adtál.
Szeretetünk öröm,
hálánk örök.
Minden imánk csekély
fiad áldozatáért,
minden tettünk csak
próbálkozás egy jobb életért.
Mégis örömmel tesszük,
hisz szeretve lettünk,
nyitott kapus országod miatt
a haláltól sem félünk.
Szeretetünk öröm,
hálánk örök.
A megváltó feltámadt
reményt szórva a világra,
békét a nyughatatlanra,
örömöt a boldogtalanra.
Húsvét van, ünnepeljünk,
áldással dicsőítsünk,
köszönettel emlékezzünk,
hozzád méltón éljünk!
Szeretetünk öröm,
hálánk örök.
(Győri Nagy Attila)