Valódi
Már mesél arcod, ráncaid
kinyílt szirmokként ölelnek,
a homályos kerettől szemed
fényesebben tündököl,
ragyogsz.
Mint oltárok díszes máza,
óaranyra festett váza.
Az érték kitűnik a rejtek alól,
elég egy pillantás, mosoly,
és millió darabra hullik
a bizonytalan takarás,
ragyogsz.
Mint képkeret, csodát ölelve,
arabeszk díszes szőnyegen.
Évek építette vonásoktól
pusztult ifjúkorod simasága,
hogy megjelenjen az élet
valódi sugárzása,
ragyogsz.
Mint koszfoltok alatt a márvány,
élesebb szemet kíván.
Benned az út, lépteid hada,
megannyi sóhaj, ölelés,
oly sok csók és kacaj,
kín és keserv tapasztalata,
ragyogsz.
Mint fátyolfelhő mögött a nap,
szivárvány az égbolt alatt.
(Győri Nagy Attila)