Zuglóban áll egy szobor…
A közelmúltban a Zuglói vasúti megállóból a Budapest Környéki Törvényszék felé sétáltam, mivel azt beszéltük meg a férjemmel, a bírósággal átellenben található kis téren fogom megvárni, hogy azután együtt menjünk a közeli OBI áruházba. A térhez közelítve felkeltette érdeklődésemet egy fejedelmi tartásban ülő emberről mintázott szobor. A talapzatán Báthory István neve volt olvasható. Az uralkodó testtartása méltóságteljes és erőt sugárzó, vonásai hasonlóak a Jan Matejko által megfestett Báthory-képhez.
Mivel a párom még nem ért oda, elővettem a telefonomat, és kíváncsian kerestem rá: vajon hogyan került ide az erdélyi fejedelem szobra? A „mindent tudó” Wikipédia szerint „ez a szobor Magyarország, Erdély és Lengyelország egységére, illetve összetartozására, továbbá a török, Habsburg-, és az orosz terjeszkedés meggátolására emlékeztetett az uralkodó személyén keresztül”. Felelevenedtek bennem a történelemórán tanultak: hiszen Báthory nemcsak Erdély fejedelme, de Lengyelország királya, Jagelló Anna férje volt, akit a wáweli székesegyházban koronáztak királlyá 1576-ban. Elhatároztam, ha hazaérek, bővebben utánanézek, mit jelentett Lengyelország számára az erdélyi magyar származású és az erdélyi fejedelmi címet is viselő király, vajon innen ered-e a két nemzet barátsága?
Napok teltek el a budapesti vásárlás óta, mire végre időm engedte, és rákerestem Báthory István történetére. Arról olvastam, hogy megválasztása után Lengyelországban igyekezett megerősíteni a központi hatalmat, az ún. fogyasztási adók bevezetésével rendbe tette a gazdaságot. A nemesi rendektől független zsoldoshadseregében szívesen látta az erdélyieket is, mint például Wesselényi Ferencet. Az egri vár 1552-es védelmében jeleskedő Bornemissza Gergely János nevű fia Egerben született, Báthory zsoldjába állt. A zsoldossereg tűzmestereként szállt harcba az orosz cár ellen.
Báthorytól, mint királyuktól azt kívánták a lengyel rendek, hogy szerezze vissza a livóniai háború során a Rettegett Iván cárral szemben elvesztett területeket, de ők maguk nem akarták a háború terheit viselni. Zsoldoshadseregével Báthory 1579-1581 között három hadjáratban győzte le az oroszokat. Ezzel Lengyelország visszaszerezte Livóniát és a Litvániához tartozó fehérorosz területeket, ezzel előnyre tettek szert a Balti-tengerért folytatott hatalmi harcban.
Báthory István lengyelországi uralkodása lengyel szempontból igen sikeres volt: kiterjesztette az ország határait, megmutatva, hogy a lengyel királyság továbbra is a térség egyik nagyhatalma. Magyar szempontunkból az elsődleges jelentősége a lengyelországi uralkodásnak az, hogy magyar származású személy ült a lengyel trónon, miközben a magyar királyi címet a Habsburgok birtokolták. Uralkodása alatt kiszélesedtek a lehetőségek az önálló magyar politizálás előtt. Ismét volt olyan központ, amely a gyűjtőhelyévé válhatott a magyar értelmiségnek. A király okos, művelt, tudományszerető ember volt, ő hozta létre Közép-Európa egyik legrégebbi egyetemét Vilniusban, 1579-ben.
Távolabbi politikai tervét: Lengyelország, Magyarország valamint Erdély államszövetségét – mely egyaránt szolgálta volna a habsburgok és a törökök visszaszorítását –, váratlanul bekövetkezett halála miatt nem tudta megvalósítani. Földi maradványait koronázásának színhelyén, a krakkói székesegyházban helyezték el. A lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne, annak ellenére, hogy élete végéig megmaradt magyarnak. A lengyelekkel az abban a korban szokásos módon – a kor hivatalos nyelvén – latinul érintkezett.
A „Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát” – vagy, ahogy a lengyelek mondják: „Polak, Wegier. dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki” közmondást a lengyel köznemesek a 16. században találták ki, és a két nép történelmi barátságát példázza.
A történelmi időutazást befejezve gondolataim visszatértek a Zuglóban látott szoborhoz. Megértettem, miért fontos nekünk, magyaroknak az ő emléke. Az is világossá vált számomra, hogy az 1931-ben megrendelt szobrot miért csak jóval a második világháború befejezése után állították fel. Hiszen ez a szobor – átvitt értelemben – a német és az orosz terjeszkedés meggátolásának az emléke.
(Holécziné Tóth Zsuzsa)