Csak a szemekbe nézz!
Tudod, voltam tavasz,
ébredő vágy, üde szirmú,
kacagva kipattanó virág,
szellőtáncot jártam,
ringattam nap sugarát
szívemben, és harmat
áztatta zsenge rét-ruhám.
Tudod, voltam nyár,
érett húsú, gyümölcsömet
csókolta mohó száj,
viharjaimban villámokat
szórtam, s lángba borult a táj
kényem, szenvedélyem után.
Érleltem, teremtem, tápláltam,
elestem, hajoltam, s felálltam.
Tudod, most olyan vagyok,
mint az őszi hajnalon
deres ecsetpázsitos,
téli csendeket ringatok.
Az idő kicsit megdolgozott,
arcomra nyomokat karcolt,
mint a sárban a lábnyomok.
De te csak nézz mindig szemembe,
ott megtalálod a nap sugarát,
nevetésem gyöngysorát,
haragom villámait és rettegésem
minden hőfokát.
Ott lesz a múlt, a jelen,
a sebek, a titkok, a vágy,
a gyöngéd cirógatás.
És ott a szeretet.
Ott találsz majd mindent.
Bennem. A lelkemben.
Mind a tiéd lehet.
Csak nézz mindig a szemembe!
(Horváth-Tóth Éva)