Hajnali madárdal
Cseng-csilingel a harmat
barkaszöszök hegyén,
és csücsül a cseppben
a pillanatnyi napfény.
Ing-ring kipattant rügyek
zöldellő erezetén
egy lila lepkényi sóhaj,
ahogy rezgeti szárnyait a szél.
Mint sárga gyöngy fénylik
apró aranymálinkó
az illatos ág vesszején,
begyéből trilla fakad,
száll a légben szerteszét,
s gyöngéd szavát hallgatja a rét:
szeress – szeress – szeress még!
Lehull a zsenge pázsit közé,
gurul a csiklandós szálak tűhegyén,
egészen a lábaid elé,
és várja reszketeg, míg meghallod,
hátha tenyeredbe veszed,
és mintha én daloltam volna,
az arany szókat a szívedre teszed.
(Horváth-Tóth Éva)