Madár vagyok
Madár vagyok
egy korhadó faágon.
Nem mozdulok,
nézem, mint hull vállamra
a holdsávos
ében est nehéz selymű
pelerinje
parázs kis pitykéivel.
Vadgesztenye
fehér gyöngyöket ringat
lombölében,
s tollgúnyám szél borzolja.
Menni kéne.
Menni. A széllel szállni,
soha meg sem
állni, és nem pihenni,
csak szárnyalni…
De az ág rabja vagyok.
Madár vagyok,
félszeibe kapaszkodó
faág-fogoly.
Csókot hint a gesztenye,
és búcsút mond
a lomb öle, mire virrad,
talán magam
is elhiszem, csak a félsz
a kalitka,
s tudok szállni, ha engedem,
s szárnyam szabad.
Égre vágyó madár vagyok.
Mondogatom:
madár vagyok, madár vagyok…
(Horváth-Tóth Éva)