itt a húsvét
pattan a barka
buggyan a fény
leng puha illat
bársony a lég
nyúl ül a fűben
repdes a dal
készül a hímes
kong a harang
ünnepi gúnya
botlik a nyelv
pirul az orca
zendül a vers
illan a kölni
loccsan a víz
kacag a föld is
senki se sír
Feltámadás
A nap sugarai oly áldott fénnyel
– mint gyertyák a hívők kezében –
felragyognak a hajnaltól
harmatos fűben.
A füzek barkái közt ringatózó
szél úgy susog, akár templomok
padjai közt az áldás bársony
csendje duruzsol.
A csipkebokor még csupasz
ágain maradt néhány vérszínű
bogyó, tövében gyöngyvirág
görnyed fejét földig hajtva,
mint imádkozó asszony
– gyöngéd, fehér suttogás.
A füvek zsenge fonalán
a béke pilleként ringatózik,
az égig száll minden fohász,
és remény fakad az ágakon,
mert volt tél, volt halál,
de minden újra él,
tavasz van, feltámadás.
Ünnepe jön már
Hóvirág nyílik, szűz-fehér hírnök,
billeg a szárán katicabogár,
pattan a bimbó, illatot ringat,
vérszínű trillát szór csipkemadár,
tarka mezőn száll, játszik a szellő,
csendül a játék harangvirágban,
bolyhos a barka, bársonya dajkál
áldást az ágon virágvasárnap,
zsenge levélen harmatos csend ül,
rezzen a béke szív mosolyában,
loccsan a vízbe, fürdik a napfény,
ünnepe jön már Feltámadásnak.
Virág nyílik
Odafent hamvas kéken kacag az ég,
lenn a meleg réteket szárogat,
s jácintok illatát kergeti a szél,
színes szirmok húsába fény harap,
a rügyek, mint kabátgombok, pattannak,
vetkezi minden a fagyos telet,
dér helyett fűszálon gyöngyöl a harmat,
és bimbók ülnek az ághegyeken,
zümmögve kereng az édes gyantaszag,
katica ébred a mohapárnán,
kökénybokor kérgén levél, s dal fakad,
a pacsirta füttye messzire száll,
fészket rak a lombtalan szívek ágán
a tavasz, s virág nyílik az aortán.
Tavaszi ébredező
Bársony a pázsit,
langyos a szellet,
rügyfakadásban
szirmokat rezget,
zümmögést aggat
fákra a reggel,
bodza virágán
ébred az élet,
fű fonalán csend
álmosan csikland,
fürtöket rendez,
csillan a harmat,
lágy neszezéssel
lebben az illat,
zöld mohapárnán
kél a tavasz ma.
(Horváth-Tóth Éva)