Fényboglyák
A rét harmattal ékített
szálai közt hajnal vacog,
a napsugarak kévébe
kötött aranyló fényboglyák,
a szellő reszketőn szökik
be az ablakon át hozzánk,
és puha ágyunkba bújik
pőreségünk melegéhez,
nézem, hogy játszik hajaddal,
és figyelem hideg csókját,
bőrödet mint borzongatja.
Úgy csókolnám már én is szád!
De nem ébresztelek. Még nem.
Megvárom a fényboglyákat,
míg az ablakig elérnek.
Addig csak csendben szeretlek.
(Horváth-Tóth Éva)