nem eladó
fázik bennem a gondolat,
valahol
vacog bent a szó,
mondanám, de
fennakad
a hang
a szalagok alatt,
már a sóhaj is elvérzik
a tüdőm lebenyén,
és szűköl vérereim kusza
hálójában egy ölelés,
ha eszembe jutsz
– rég láttalak –,
vennék
reményt, hitet, időt
tőled,
és adnám mindenem,
de nem lehet,
nem,
nem lehet,
a sors
fintora, hogy aki szeret
– reménytelenül –,
az végül
mindig
drágán megfizet.
(Horváth-Tóth Éva)