Vadvirágos álom
A horizonton vérvörösen buggyan
utolsót a nap – skarlát loccsanás –,
bepiszkolódik tőle felhők fodra,
peremén az ég halkul hamuvá,
a meszelt falak fehérje megkopik,
aranyból szürkére vált, árnyakat
fest rá a félhomály, s a fák ágain
halk fényfürtökben leng a sok csillag,
vadvirágos álmot dédelget a szél,
kelyhekbe zárt illat – könnyű lebbenés –,
mint zöld hullámtaréj fodrozódik
a rét, hegedűszó hánykolódik
susogó tetején, és a fák alatt
mohapárna melegén remény szunnyad.
(Horváth-Tóth Éva)