Gondolatok nyírás előtt
A birkanyírás nem várat magára.
Csodálkoztam sokáig, hogy’ kerültünk
ilyen gödörbe, s miért ennyien.
Egy ország ásta a vermet magának,
ki félelemmel, mások számításból,
vagy játékként a naiv ifjúság…
***
1951-ben gimnazista lányok
egymás között csak Uhunak neveztük
Márta nénit, az osztályfőnököt,
és csak nevettük, mikor intett minket:
– Lányok, ezt nem szabad, mert ebből baj lehet!
Nevettünk akkor is, mikor egy régi ékszert,
az aranyláncon függő Máriát,
mit évek óta a nyakában hordott,
lecserélte egy jól látható gyöngyre,
pedig Fünfkirchen városában
az sem jelentett hovatartozást.
Aztán eljött az érettségi éve,
és tervezgettük a szép ballagást.
Gyakoroltuk, hogy milyen lesz az ének,
hogy „Ballag már …”, ballag a sok diák.
… de közbeszólt Uhunk, vagy tán az élet,
hogy azt a dalt dalolni nem lehet.
– Lányok, a régi dalt ne énekelje senki,
mert abból baj, igen nagy baj lehet!
Új dal kell! Népdaloknak dallamára
írjatok aktuális szöveget!
Írtam. Csak tréfa volt és jó sokat nevettünk.
Volt benne minden. Gyapottermelés
és rizs, meg gumipitypang,
s hogy „mi fogjuk a koxagízt kapálni”…
Vicc volt csupán, hiszen nem hittük el,
hogy a tengernyi marhaságot végül
az ünnepélyen bemutatni kell…
…de Uhu rábólintott, ez már jó lesz!
…s a ballagáson mind elénekeltük,
unottan és leverten, a sok ember előtt.
Már nem nevetett senki sem közülünk.
Örültünk, mikor végre vége lett.
És elkezdődött felnőtt életünk…
***
Most itt vagyunk.
Látom, hogyan lesz pap, tanár, tanító…
sorolhatod, a példa végtelen,
miért lesz itt kiszolgáltatott szolga, vagy ha végül beáll a sorba,
előrejuthat, mint pártkatona.
Kis félelmek csak és nagyobbak egyre…
Végül mindenki mindent elfogad,
mert csak ez van, ha leírják, hová lesz?
Majd máskor… Inkább mások lépjenek!
A magtár összedől, vagy tönkremegy?
Mi gondod rá! Csak egy az életed!
A birkanyáj egyként béget, de megy…
(Kamarás Klára)