Húsvéti nyulak
Nem igazán a húsvéti ünnepek miatt kaptak a fiúk nyulat. Egyszerűen az első pandémia bezártsága okozta, hogy valamivel fel kellett dobni a család kedélyét, és kicsit kizökkenni a lelkileg torzító helyzetből. Ehhez kellett a nyúl. Szép mezei nyúl formája volt, zsemleszínű. Kint a teraszon volt a ketrece. Szép nagy.
A fiúk: Levente, Róbert és Nándor nagyon komolyan vették a nyúl ellátását, szívesen nézegették, etették – segítettek almozni anyának. Hamar megszületett a nyuszi neve: Nyuszedli. Egészen egyértelmű.
Nyuszedlinek jó dolga volt. Apa felállított neki egy futtatót, az volt csak igazán boldog érzés, a gyerekeknek is, meg Nyuszedlinek is!
Egyszer történt, hogy éjjel apa zajra ébredt. Hajnali ½ 2-kor kilépett a bejárati ajtón, és jókor, mert egy róka feszegette a ketrec ajtaját. Szegény nyuszi hogy megijedhetett! Még éjszaka beköltözött a nyuszi a garázsba, de ott nem igazán érezte jól magát. Néha a fiúk elengedték a kertben, és hárman futottak utána, hogy újra betereljék a ketrecbe. Egyszer nem sikerült. Nyuszedli elbújt.
Másnap csodák csodája, jelentkezett a finom reggelijéért. Már szinte megbízhatónak tűnt, amikor egyszer reggel, sőt egész nap sem került elő. A kis Nándika érzett rá a lényegre:
– Ejvitte a jóka!
De az is lehet, hogy csak elcsatangolt, és valóban mezei nyúl lett belőle. (S reméljük, hogy nem nyúlpaprikás!) A nagy gyászban egyértelművé vált, hogy nincs élet nyúl nélkül!
A második nyúl gyönyörű fekete-fehér mintás állat volt.
Az ő ketrece már a nappaliban landolt, hogy még véletlenül se legyen kitéve olyan attrocitásnak, ami egy vörös négylábúval kapcsolatos (lásd: jóka).
Ez a nyuszi nagyon attraktív, kedves és idomítható volt.
A fiúk már második nap elnevezték Kópénak. Erre idővel hallgatott is. Kópé is szabad családtag volt. Nappal szabadon járkálhatott a lakásban. Voltak kedvenc búvóhelyei, a fürdőszoba kádja mögött imádott hűsölni. Néha önként játszott a gyerekekkel: kergetőztek, együtt rombolták szét a várakat, pedig ez néha veszélyes is lehetett, mert véletlenül ő is kaphatott egy-egy taslit, amit a fiútestvérek esetleg egymásnak szántak.
Kópénak a felnőttekhez különös kapcsolata fűződött. Nemcsak azért, mert többnyire tőlük kapta a káposztát, hanem érezte, hogy ők a gazdik. Kifejezetten a lábuk alá járt „udvarolni” és kedvesen murrogott közben. Hihetetlen, mert a nyulakról köztudott, hogy nem nagyon adnak ki hangot.
Kópé megérte a pénzét! Nála kedvesebb nyuszit még nagyítóval sem találni! Már egy éve élt a piliscsabai házban, amikor a tragédia megtörtént. Kópé valahol a házban purhabot talált és megkóstolta. Nem kellett volna. Szegénykém nagyon rosszul lett. Szeptember elseje volt. Robit anya először vitte el az iskolába. Elhatározta, hogy másnap délelőtt elviszi Kópét az állatorvoshoz. Sajnos reggelre meghalt a nyuszi. Anya ásott egy gödröt, és gondolta, szép sírt csinál a gyerekekkel. De csak apa volt képes a már merev nyuszit a sírjához cipelni. Betemették. Körbeállták a sírt, kézen fogták egymást, és könnyes szemmel mondtak el egy miatyánkot.
És hogy mennyire lehet szeretni egy nyuszit, az bizonyítja, hogy néhány nappal később Levi a kőgyűjteményének nagy részét (aminek darabjait a barátainak 200 Ft-ért adott), a sírhoz vitte, és egy hatalmas szívet rakott ki a csillogó kövekből kedvenc nyuszijának az emlékére.
(Keczely Gaby)