Szívemben tudlak – 2021

Szívemben tudlak

Fiam születésnapjára készülődtem. Ebédre többfajta finomságot készítettem. Kerek számú volt az ünnep, fiam ma lett negyven éves, kisfiai még csak 6 és 7 évesek. Átjárta a konyhát a frissen sültek illata. A sütőben lassan emelkedett a torta aranybarna tésztája. Épp a gesztenyekrémet kevertem, mikor hangos kurjongatással megérkezett a férfisereg.
– Hali, hali, halihó! – rontott be hozzám Boldizsár, nagyobbik kedvencem.
– Mama, egy kis kóstolót! – kiáltott a kisebbik, Olivér, az örök ínyenc. Átöleltem őket, puszit adtam szöszke fejükre. Mögöttük büszke apjuk, fiam, Ákos. A mosdóhoz rendelte őket, az elmaradhatatlan kézmosásra. Fiam egy csokor rózsával lépett felém. Megölelt.
– Ezt miért kapom? – kérdeztem meglepetten.
– Mert én is szeretnélek felköszönteni! – mondta kék szemével felém mosolyogva. – Az mégsem járja, hogy a gyermek születésnapján sokan nem goldolnak a szülő anyjukra! – mondta tettetett rosszallással, a tőle megszokott szeretetteljes huncutsággal. Majd két puszit kaptam arcomra, de akkor már könnyeim kicsordultak. Szégyelltem a kicsik előtt meghatottságomat, gyorsan megkértem őket, rakják az illatos rózsákat a vázába. Aztán majd jöhetnek egy kis kóstolóra a konyhába. Unokáimnak a kert a mindenük. Látszik is kezük nyoma mindenfelé. Egyik helyen alkotnak, a másikon rombolnak. De így igazi gyerekek, én őket ilyennek szeretem. Legjobb, ha apjukkal együtt látom őket a virágágyásban rendezkedni, vagy a fák metszésében segédkezni. Most, hogy a konyhát magára hagytam, egy pár percre lerogytam a kerti hintaágyra. Elnéztem szeretteimet. Tudatomban elraktározódott képekhez a maiak is hozzáadódtak. Az emlékek többnyire boldogítóak, de vannak köztük jövőjükön aggódó gondolataim is. Boldogan látom fiamat, ahogy unokáimmal bánik. Ilyenkor mindig testembe hatol egy mámoros érzés.
– De jó, hogy oly mélyen a szívemben vagytok!
Az ünnepi ebédet hamar elfogyasztotta a – házi kosztra kiéhezett – három férfi. A gesztenyetorta a gyertyával nagy népszerűségnek örvendett körükben. A fiúk megvadult szélvészként fújták a makacsan égni akaró gyertyákat. Apa durrantva bontotta ki a pezsgősüveget. A kicsik önbizalmát legyezgette a felnőtt talpas poharakkal való koccintás.
– Isten éltessen, apa! – tolakodtak a gyerekek apjukhoz. Ő boldogan emelte karjába a kis csínytevőket, akik várták már az alkalmat, hogy jól meghúzogassák füleit jobbról, balról. A nagy vigadalomban talán bokáig is ért volna apa füle, ha közbe nem szólok.
– Gyerekek, és hol van a szülinapi mondóka?
Boldizsár kivett egy rózsát a vázából. Olivér egy szív alakú színes rajzot szorongatott a kezében. Apjukkal szemben állva skandálták:
– Nincsen rózsa tövis nélkül, nincsen szív szeretet nélkül! Apa! Isten éltessen téged, boldogságban, egészségben, még sokáig legyél velünk!
Fiam átvette az ajándékokat. Fiai kérdőn néztek rá, mert egy pillanatra elállt a szava a meghatottságtól.
– De nagy örömet szereztetek nekem! Köszönöm a jókívánságokat!
Jobb kezével a kicsik ajándékát, a rózsát és a szép rajzot a szívére helyezte, a következő szavakkal:
– Szívemben tudlak titeket, kedves gyerekeim, annyi szeretetteljes emlékem van már veletek!
–– Nekünk is! – szólalt meg egyszerre Boldizsár és Olivér. Puszikat dobtak apjuk felé. Ákos felém fordult.
– Most pedig mi köszöntsük fel a mamát, akinek annyi mindent köszönhetünk! Aki apátok édes szülőanyja! – mondta emelkedett hangon. A két kis lurkó odarohant az asztalon díszelgő rózsákhoz. Nagy igyekezetükben megbillent a váza, a vize kiömlött, a tüskék megszúrták kezüket. Mégis diadalmas kórusban kezdték mondani nekem is a mondókát.
– Nincsen rózsa tövis nélkül… Gyorsan átvettem tőlük a gyönyörű selyem-bordó színű, csodásan illatozó rózsákat. Fiam megölelt, a kicsik is örömmel fogtak át minket, folytatva a rigmust.
– … nincsen szív szeretet nélkül!
A rózsacsokor visszakerült a vázába, a gesztenyetortát a nagy adag tejszínhabbal mind behabzsoltuk, a gyerekpezsgő is elfogyott. Apa lefektette a kicsiket egy kis délutáni pihenőre. A mosogatás utáni szertartásos kávézásnál volt időnk fiammal beszélgetni. Alig vártam, hogy végre nyugodtan leüljünk, és kettesben tudjunk – egy rövid időre – együtt ünnepelni, és át tudjam adni neki ajándékomat.
– Büszke vagyok rád fiam! – mondtam meghatottan. – Jó, hogy unokáimban is tudatosítod az édesanyák felé fordulást a gyerekek születésnapján. Azért is tisztellek, hogy a válásotok után normális kapcsolatot tartasz fent volt nejeddel. A sok külön élő szülőnek is a ti példátokat kellene követni. Akármi is történt a házastársak között… Ákos közbeszólt.
– Kérlek, édesanyám, ne folytasd! Most veled vagyok, ami sajnos elég ritka, a ránk nehezedő megélhetési gondok miatt… Meg amúgy is, annyira rohan az idő! Szeretnék neked köszönetet mondani, hogy életet adtál, hogy 9 éves koromtól – apám halála óta – egyedül felneveltél, diplomát adtál kezembe…
– Jaj, ne hálálkodj! Boldog vagyok, hogy két unokával ajándékoztál meg. Öregkoromban erőt adnak az egyre romló egészségem elviseléséhez. Megszépítik hátralévő éveimet azzal, hogy átélhetem velük azt a kort, amikor te voltál ennyi idős, mint most ők. És a fejlődésüket végigkísérhetem még valameddig… Fiam a témát elvágva szólt közbe.
– Köszönök mindent, amit értünk teszel és tettél eddig is, hálás vagyok neked az életemért!
– Én is hálás vagyok, hogy vagy nekem! Most szeretném ajándékomat átnyújtani neked: a legújabb versemet. Fiam mellém ült, átölelte a vállamat, és úgy hallgatta szavalatomat.
– Anya lettem

Szerelem rejtekén
Szíved szívem alatt fogant.
Selyem-magzatakaratod plántáltad elmémbe.
Boldoggá tett,
Hogy jöttöd érezve felpezsdült vérem.
Fejlődésed rezdüléseit átéltem naponta.
Egy halk, érzelmes éjszakán
Különös jelzést adtál.
Elkezdtél fészkelődni,
Mint egy izgő-mozgó sajtkukac.
Érzékeny hasamban
Kezes, lábas harcodat dúltad.
Puha dobolásod
Volt a legérzékibb muzsika!
Bennem növekedtél
Áldott lélek-szimbiózisban.
Tápláltalak vérereimből,
És kis tested szépen fejlődött.
Szívünk egy húrra pengése
Lett minden napi örömöm.
Ébren, s álomban
Érintkeztünk minden pillanatban.
Ám a víg együttlét
-Világra jöttöddel – megszakadt,
De közösen töltöttünk,
Továbbra is, szebbnél szebb napokat.
Mikor kicsiny pelyhes fejed
A mellemre fektetted,
Szememből a
Földöntúli boldogság könnye fakadt.
Akkor tudtam meg,
Hogy mit jelent a szó: édesanya.
Barátaimhoz, családomhoz más a vonzódásom…
Mikor kék szemed
Küldi felém a szeretetlángot,
A világot megváltanám veled!
Édes magzatom!
Kérlek!
Ha már nem leszek:
Mint, ahogy most én tudlak,
Te is majd úgy tudjál szívedben!
Fiam szó nélkül jobbról-balról megpuszilt. Arcomon éreztem nehezen elfojtott könnyeit. Öleléskor szíveink együtt dobogtak. A meghitt perceknek unokáim boldog csivitelése vetett véget.

(Kertész Nóra)