Pusztai lovasok
(A kép inspirációja – első változat)
Széles a puszta, mély a puszta,
Színeit a nap kiszítta.
A nedveit, a vérét itta,
Sárga-zöldjét hervasztotta.
Poros a rét, fakó az ég.
Fátyolos ma minden szépség.
Forró a föld, száraz a fű,
Megolvad és remeg a lég.
De a puszta, széles puszta
Nem halott! – Zsong itt az élet.
Darázs dünnyög, bogár zizeg,
Lepke libben, tücsök cirpeg.
Közben nagy’ messziről, halkan,
Aztán egyre erősebben
Lábdobogás, lódobogás
Hallik egyre hangosabban.
Mező népe mind elnémul,
Menekül is, ki merre lát,
Erre vágtat porfelhőben
Négy pejlovon négy jóbarát.
Paripájuk nem is fut; száll,
Habot prüszköl, horkan, zihál.
Talajt alig ér patájuk,
De ha mégis, szikrát hánynak.
Vetélkedve ifjú kedvvel
Űzik, hajtják jó lovukat.
Belekap és lobogtatja
Forgószél a gúnyájukat.
Duhaj legény, elöl robog.
Lova repül, nagyot kurjant.
Mögötte a cimborája
Feszült arccal szintúgy dobog.
Harmadik a legvagányabb;
Szélsebes, de odafordul
Pajtásához, kulacsot nyújt,
Vagy a ló kantárjáért nyúl?
Elkapja a ló zabláját,
Noszogatja a lovasát:
– Ne kíméld, az árgyélusát!
Tartsd erősen lovad száját,
Iramlanak… négy ördöngös,
Itt voltak, de máris amott.
Csak távoli porfelhőben
Sejtjük már a négy alakot.
Hova ez a nagy rohanás?
Úgy tudom, mint akárki más.
Lehet, hogy az elsőségért,
Csókos kislány kegyeiért.
Az is lehet, hogy a csárda
Oka a nagy nyargalásnak.
Büntetés az utolsónak:
Ő fizet ma a csaposnak.
Hogy így van-e? Gondolatban
Kövessem a kis csapatot?
Vagy kérdezzem, kitől ezt a
Képbe festett élményt kaptam?
(Kincses János (Thesaurus))