Sivatagi családregény
Valós történet, dokumentumfilm alapján
– Gyeertek, gyeertek csak ki, kicsikéim! Tudom, hogy jó heverészni a meleg, puha alomban, de még rengeteg dolgunk van! A nap is elég magasan van már, hamar megmelegíti a bundátokat és a testeteket. Gyertek, gyertek csak elő, szépen!…
Szurikát-anyu próbálja megmaradt három kölykét előcsalogatni az éjszakai pihenő után. Kedvesen unszoló rövid, nyekegő, majd magasabb, ugatásszerű “beszéde” csak egy az ébredező sivatag szokásos reggeli kórusának szólamaiból; belevész a rovar, madár vagy emlősök által keltett zajok, hangok egyvelegébe. De az egyéves szurikátakölykök számára ez a legédesebb, leggyöngédebb hang, ami létezik, létezhet élőhelyük határain belül és kívül. Kisvártatva meg is jelenik földbe vájt “lakásuk” bejáratában egy kicsi, hosszúkás mangusztafej. Fején és testén finomabb, világosabb a szőrzet, mint a felnőttekén. Szimatolva, pislogva mászik elő. Ő Nővérke. A legnagyobb a testvérek közül. Aztán nyikogva-nyekegve megjelenik egy kisebb fejecske és két karmos mellső lábacska. Ő Bátor, és szintén nőstény. Körülnéz és gyorsan kimászik az odúból. Harmadikként Kölyök óvakodik elő, aki hímnemű; hunyorogva, mocorogva, gyanakvóan tekintget körül, mialatt komótosan előmerészkedik, és tesz néhány lépést az odú kerek nyílása előtt. Szurikát-anyu nyalogatni, tisztítani kezdi Bátort. Nővérke pedig Kölyköt veszi kezelésbe. Aztán folytatják egymáson. Mindenki mindenkit… Szurikát-apu közben már őrködik egy földhányáson; ő és párja már korábban megtisztogatták egymást.
Ez a családi szertartás nemcsak higiéniai szempontból fontos, hanem egyfajta érzelmi kötődést is elősegít, illetve megerősít egymás között. Mikor ezzel megvannak és már elég meleg van, a mama vezetésével élelem után néznek. Élőhelyük nagyjából két és fél négyzetkilométer lehet. Ezen a gyér füvű, többnyire száraz, néhol köves földterületen kell naponta felkutatniuk és elfogyasztaniuk természet adta táplálékukat. Ami nem egyszerű, és egyáltalán nem könnyű feladat.
– Maradjatok mindig a közelemben és figyeljétek, mit csinálok! Megmutatom, hogyan kell ügyesen előásni a földben lapuló finom, ropogós vagy éppen omlós falatokat. Azok persze próbálnak elbújni, meglapulni; vagy éppen megszökni előletek. Ezért mindig résen kell lennetek, és amit egyszer megláttatok vagy kiszimatoltatok, azt mindig el kell kapnotok, különben éhen maradtok! – tanítja őket Szurikát-anyu. – De leginkább mindig az őrszemre figyeljetek vagy rám! Ha ő figyelmeztető hangot hallat, vagy én menekülni kezdek, tegyétek, amit én! Bújjatok el gyorsan, ahova tudtok! A legközelebbi lyukba, egy fa vagy növény, vagy földkupac mögé. Különben a sakál, vagy fentről egy éles karmú-csőrű madár elragad benneteket.
– Hallották is, nem is a kis éhenkórászok az intelmeket, miközben egy leves pondrót vagy egy ízletes rovart próbáltak elfogyasztani. Közben a mama leváltotta Szurikát-aput az őrködésben, hogy ő is jóllakhasson. Amikor a nap már nagyon forrón tűzött, lepihentek ott, ahol éppen érte őket az elviselhetetlen hőség, és hosszasan szunyókáltak némi árnyékot nyújtó alkalmi pihenőhelyükön. Aztán lassan feltápászkodtak, és sötétedésig folytatták az ásást erős, hosszú karmaikkal. Ki jóllakottan, ki kevésbé, az egész napos fárasztó élelemszerző munka után; elindult a kis csapat hazafelé a szülők éberen figyelő tekintete mellett. Azok útközben ide-oda tekintgettek, beleszimatoltak a levegőbe, és nyugtalanság érződött a viselkedésükön. Lassan vége a nyárnak, és nem volt eső. Így nem volt elegendő lárva, amelyekből kifejlődhetett volna a rengeteg rovar, bogár, föld alatti ízletes féreg. Így egyre nehezebb összeszedni naponta a megfelelő mennyiséget. Kész csoda, ha néha az útjukba akad egy kígyó vagy egy sikló, amivel jóllakhat a család. Egyre gyakrabban fekszenek le korgó gyomorral.
Pedig a kölykök fejlődéséhez fontos lenne a bőséges táplálkozás. És majd mamának is egyre nagyobb szüksége lesz megfelelő táplálkozásra, ha újabb utódokat akar biztosítani a családnak. Talán ilyesmi járt, tudat alatt, a fejükben, amíg végül biztonságban hazaértek. Gyorsan bevackolták magukat odújuk egyik szögletébe egymás hegyén-hátán, és hamarosan elaludtak.
Másnap ébredés után ismét egymás tisztogatása, ásás az élelem után, déli pihenő, újra ásás, hazatérés, alvás.
De közben valaki mindig őrködik, felváltva vigyáznak egymásra. Így ment ez még egy darabig. Némi izgalmat csak az jelentett, hogy Bátor, aki néha pihenőidőben is folytatta a keresgélést, a minap alig tudott elrejtőzni egy felettük köröző parlagi sas elől. Máskor egy zsákmányt kereső sakál látókörébe került, de még idejében sikerült biztonságos helyre menekülnie. Közben Szurikát-anyu különösen kezdett viselkedni, mire Szurikát-apu egyre több időt töltött a közelében; addig, míg gyakori együttlétük alatt megalapozták egy újabb nemzedék világra jöttét; ami létfontosságú családjuk fennmaradásához.
Egyszer eső illata érződött, de csak jóval messzebb esett, igazi felhőszakadás volt. De számukra ez is csak rosszat hozott, mert a környéken a vihar tüzet okozott; több helyen égett a legelő. Szerencsére nem a közvetlen közelükben.
Ám az egyik nap végzetes hibát követett el Bátor, aki pedig mindig szófogadó és figyelmes volt. Estefelé, amikor már hazatérőben volt a család, nem tudott hozzájuk szegődni, mert eszegetés közben nem vette észre, hogy közötte és övéi között egy sakál tanyázik, aki egyelőre csemetéi szoptatásával volt elfoglalva. Mikor észrevette, hogy csapdába esett, Bátor nem akarta felhívni magára a figyelmét, ezért meghúzta magát, ott, ahol volt. A többiek nem tudtak rá várni, magára kellett hagyniuk éjjelre. Másnap súlyos sérülésekkel, nagyon rossz állapotban találtak rá. Vigasztalják, harapdálják játékosan, de láthatólag nagyon szenved. Vérzik, és járni, enni is nagy erőfeszítésébe kerül. Próbál a többiekkel tartani, de kimerült, pihennie kell. Aztán már nem kel fel többet. Mama még utoljára odamegy hozzá, vele marad egy darabig, de tudomásul veszi, hogy elveszítették őt; egy gyermeket, nővért, játszótársat.
Ezután új területet kutatnak fel, amely elláthatja őket élelemmel, és biztonságos a hamarosan megszülető apróságok számára. Egy időre egy földimókus is csatlakozik hozzájuk. Kölyök és Nővérke nagy odaadással kezdi kiásni egy újabb odú járatait, amely majd új otthonuk lesz.
De élelem itt is csak szűkösen akad. A szavanna állatai; szinte minden, ami mozog, esős, termékenyebb helyekre vándorolt, ahol van fű és víz. Már gyíkot és skorpiót is alig találnak a száraz vidéken.
Időközben a kis közösség négy új taggal bővül. Mama gondosan ápolja, szoptatja a parányi újszülötteket. Három hét múlva ők is előmerészkednek a kotorék biztonságos rejtekéből. Pislogva a hirtelen napfénytől, remegő lábacskákkal indulnak felfedezni veszélyes, kihívásokkal teli világukat. Reggelente már elég hűvös van, több idő kell most a téli időszakban, hogy felmelegedjenek, mint a nyári napokon. Egymás tisztogatása után a felnőttek vadászni indulnak a “vigyázó” figyelő szemei biztonságában.
Kölyök a minap egy fahasábon ügyelve olyan lelkiismeretesen követte a levegőben egy lecsapni készülő sas röptét, hogy egyensúlyát vesztve hanyatt lepottyant.
De szerencsére nem esett baja, és még időben le tudta adni a veszélyre figyelmeztető hangjelzést, így mindenki gyorsan el tudott rejtőzni; ő maga is. De most, mint vadász, egy arra tévedt kobrával volt elfoglalva. Nagy a kísértés, hogy neki támadjon, mert ha sikerülne megölnie, húsából jóllakhatna az egész csapat. Nagy figyelmet és fürgeséget igényel ennek a veszélyes hüllőnek az elejtése. Ugyan fajtája immunis a gyors, fájdalmas halált okozó méregre, de a kígyó marása azért nagyon kellemetlen és komoly sebet ejthet. Ezért óvatosan, körültekintően cserkészi be, és csak akkor kezd támadásba, amikor mama és Nővérke csatlakozik, és egyszerre több oldalról csipkedik, zaklatják áldozatukat. Most már csak idő kérdése, hogy mikor kapják el a fejénél és pusztul el valamelyikük gyilkos harapásától. Ezzel letudva a mai étkezés, de az ilyen lakomák itt is egyre ritkábbak.
Innen is tovább költözik a népesedő család, amelynek egyre több élelemre lenne szüksége. Újabb otthont alakítanak ki maguknak, egy megüresedett kisebb alagútrendszert megtisztogatva, lakályosabbá, biztonságosabbá téve. De szerencsétlenségükre az egyébként is késve érkező esőzés elönti az odújukat, és vizes, nyirkos lesz a még gyenge kölykök vacka is, hiába melengeti őket aggodalmas, odaadó mamájuk. Ráadásul reggel még sokáig hideg van. Ebben a környezetben hosszú órákat kénytelenek eltölteni, mire valamennyire felmelegszik a levegő… Minden hiába; az új alom négy fiatal tagja elpusztul, mire kisüt a nap. A felnőttek, akik túlélték a katasztrófát, egymás tisztogatása, harapdálása után innen is tovább költöznek. Mama azért még utoljára bekukkant lakhatatlanná vált otthonuk pihenőhelyére, de csak kicsinyei kihűlt, mozdulatlan testének látványa, amit magával vihet utolsó anyasága szomorú emlékéül.
Felkerekednek és hátrahagyják tragikus színhelyét ittlétük néhány hetének. Mennek, amerre látnak, de igazából most egyik előző otthonuk felé poroszkálnak, ami talán fel sem tűnik nekik, vagy ha igen, akkor jó okkal teszik ezt. Hiszen előzőleg szép életük volt itt, amíg akadt elég élelem. Most is vidám errefelé az élet; gnúk legelésznek, gazellák ugrándoznak.
Az eső után visszamaradt pocsolyákból inni is lehet és játszani benne, fröcskölni a felkavarodott vizet. Egy kecskebéka feltűnése is izgalmas esemény. De nem marad sokáig, visszabújik a földbe egy alig észrevehető nyíláson át. De a sors megint mostoha arcát mutatja a viharvert kis csapatnak. Újabb csapadék nem frissíti a levegőt, nem zsendíti a füvet, növényeket. Az árnyékot adó bokrok, fák ismét elhullatják leveleiket, ha ugyan már le nem legelték az éhes kérődzők. A gnúk, antilopok, gazellák legelő hiányában ismét a csapadékosabb területek felé vonulnak. Itt csak por és hideg várja a késlekedőket.
Az egyik szokásosnak indult napjuk újabb tragédiát tartogat az éhező, legyengült maradéknak. Szurikát-apu nem tért vissza élelemszerző útjáról. Sem aznap este, sem másnap, sem… semmikor. Valószínűleg a környékükön portyázó sakálok kapták el egy óvatlan pillanatban.
Így mamával hármasban maradtak. Jóformán már csak a termeszek tartják életben őket. De azok is egyre fogynak, mert az énekes sólyom, de még a sivatagi rókák is ráfanyalodnak. De ezzel a megpróbáltatások még korántsem érnek véget számukra!… Mivel nem tudnak mindig őrt állítani, mert kimerültek és éhesek, az eledelük pedig apró és sokáig kell leszegett fejjel a talajt figyelni, egyik nap, termeszeszegetés közben lecsapott mamára egy sas és elragadta. Eleinte észre sem vették, olyan gyorsan történt. Aztán hitetlenkedve vették tudomásul, hogy magukra maradtak. A hiányos táplálkozástól és a fáradtságtól végül teste után Nővérke lelke is megtört.
Kettesben folytatják útjukat Kölyökkel, de nagyon lassan haladnak. Gyakran meg kell állniuk pihenni; nincs folyadék, ami enyhítené szomjúságukat. Nővérke alig bír lépést tartani testvérével. Dűnék árnyékában, takarásában vánszorognak, ahol elviselhetőbb a meleg, és kicsit biztonságosabb is; főleg a felülről várható veszélyt illetően. De nincs élelem, sem innivaló… Nővérke nem bír továbbmenni. Lehunyja szemét, és nem mozdul többé.
Egy sakál megérzi, és hamarosan rátalál. Ő is nagyon éhes, így gyorsan megeszi a tetemet. A magára maradt utolsó családtag látva ezt továbbhalad. Elszakadt az utolsó kötelék, ami övéivel összekötötte. Hátrahagyja múltját.
Lehet, hogy ezzel megpecsételődött egy többre hivatott szurikátacsalád sorsa? És Kölyöké is?… Egy magányos szurikátának nagyon veszélyes a sivatagi élet. Hamar elpusztulhat. De Kölyök nem így gondolja. Társat, társakat kell keresnie mihamarabb! Ha nincs a közelében őrszem, nem tud biztonságosan élelmet keresni. Pedig már nagyon éhes. Ha nincs, aki a bundáját tisztogatja, elférgesedik, csomósodik a szőre; megbetegedhet. De hova, merre induljon? Szerencséjére hamarosan talál egy csoportot, de eleinte nem fogadják be. Félszemű a főnök, de nem túl barátságos a jövevénnyel. Kölyök egy üregbe menekül, és távolról figyeli Félszeműt, aki egy bokor tetejére mászik.
Kölyök újra próbálkozik, megalázkodik. Erre Félszemű beengedi a csapatba. Mikor már biztonságban érzi magát, Kölyök megkörnyékez egy nőstényt, akiben meg is találja párját. Most már van kinek kiásnia az új családi odút, fészket. Közös jövőjük jól indul. Időben megérkeznek az esők. Van elég élelem. Fel tudják nevelni utódjaikat. Mindig van őrszem, aki figyelmeztessen a földi vagy légi veszélyre.
Boldogan tisztogatják egymást reggelente, és a gyámoltalan, vaksi kölyköket. Életük biztonságos mederben zajlik most már annyi megpróbáltatás után.
(Kincses János (Thesaurus))