Madár éneke
Kismadár csivitel az ablak alatt,
kedves hangja a valóságra ébreszt,
talán fiókát oktat, hosszan, vígan,
tán a napsütést dicséri a zöldben.
Az idő csúf tréfát űz emlékeimmel,
értem madárka tanácsát, szívemmel,
milyen fájdalmas érzés, még korholást
sem bánnám, ha hallanám hangjukat.
Oly sokszor terelgettek volna bölcsen,
míg mentem saját fejem után bőszen,
hittem, majd jobban teszem dolgomat,
mint minden ősöm, kik tévedtek sokat.
Fájó hiányt idézett fel sajgó lelkemben,
ölelnék, nem beszélnék feleslegesen,
nincs hová hazamenni, nincs, ki várjon,
kismadár, miért fecsegtél itt érthetően?
(Kisznyér Ibolya)