Májusi kétségek
A jelen valószerűtlen, rémes lázálmában
a semmit markoljuk kapaszkodó nélkül,
hitet rongál a silány külvilág kíméletlenül,
hazugság virága él hamuvá szürkült valóságban.
Csalárd napsugár incselkedik a fákkal,
madarak skáláznak, trilláznak bokrokon,
virágok színei ragyognak kertben, parkban,
nem boldogok az emberek, nem nevetnek a Nappal.
Sötét árnyak a félelmet szórják széjjel,
mint vetőmagot hintik, aratják gyűlöletként,
emberek egymás ellen harcolnak semmiségekért,
jövőre nem gondol, ki harcol, csak küzd dühéből.
Műanyag már minden, mű az ember is talán,
divat, ráhatás, reklám alakítják személyiségét,
a formán túl a hatás az elméjén is módosít,
a szabadság hologram, feledett, kihívóan vetített.
A láthatatlan vírus láthatóan drámai helyzetet okozott,
ártó pusztítása fájó, s a tragédia még nem ért véget,
míg a felszínen számokban mérik a mérhetetlent, lent
a föld magja izzik, mint a veszély, mit a vírus tett elmékbe.
(Kisznyér Ibolya)