Egyszer talán….
“Hej, ha én is, én is köztetek mehetnék,
Szép magyar vitézek, aranyos leventék!”
Szökellnék, futnék augusztusi napon,
hisz lelkemben fiatalság lángja lobban,
szívem vágyik közétek, lábam nem enged,
álmom csodát várva sajdul, testem senyved.
Az élet értékét, szépségét növeli,
ha az ember érzi, idő rövidíti,
mégis nehéz gondolatát kigyomlálni,
a múlt rögzült téveszméit kitörölni.
Sorsom vagy hibám, az én tudatlan vétkem,
igyekszem, hogy betegség-falam lebontsam,
helyette ne épüljön be új, botoran,
sétáljak, utazzak már, felszabadultan.
(Kisznyér Ibolya)