Hócsillagok
Hallom a televízióban, hogy Zalaegerszegen esik a hó. Hurrá – végre! Sajnos itt, Pilisszentivánon nem ‘hózik’, de legalább nem szürke ködpléd lepi el a tájat.
Megfigyelések szerint, ha sűrűn, alacsonyan lógnak a felhők, egybefolyó vattatakaró-hatást váltanak ki, és már nem tudnak rajta átkukkantani a pislogó napsugarak, akkor kopogtat a tél a természet ajtaján, és lassan meg is érkezik. Az utolsó színpompás, zizegős levelek sem potyognak már a fákról, és a bágyadt esőcseppek helyett formás hócsillagocskák hullanak. Meleg, puha ruhát veszünk fel, és néha megrázzuk magunkat, mert átjárja testünket a hideg. Előkerülnek a kesztyűk, a sálak, a csizmák is, hogy védőburok-céljukat beteljesítsék.
A tél három hónapig uralja életünket, hideg csomagolással öleli át életünket. Ebben az évszakban a természet szunnyad – nem hal meg –, és ha szerencsénk lesz, hófátyollal burkolja be magát. Néha a hóvihar dallamos, süvítő melódiája ébresztget bennünket mély álmunkból. A széllökések téli táncra kérik fel a hótakarót, és csak keringőznek, forognak! Mily csodálatosak az áttetsző jégcsapos cső-függönyök! Jó elidőzni a szemnek rajtuk! Zúzmarás virágminták, csipkehorgolások jelennek meg az ablakokon – káprázatosan szépek! Összefoglalva: csodás a tél!
Ha a karácsonyunk fehér lesz, az lesz az igazi ünnep! Gyermekkorunk élményeit élhetjük újra át. Hóemberépítés, szánkózás, hógolyózás? De jó lenne! Drukkoljunk, hogy lepjenek meg bennünket a hócsillagok! Sok, csak úgy omoljanak ránk! Legyen még az orrunk is fehér! Igazi örömünnep lesz!
(Klotz Mária)