Aranyló mámor
“Sárgát virágzik a repce” – zeng a dal a fülemben,
gitárommal kísértem a tavaszköszöntő koncerten.
Aranyló vad-tengerre a sugár-nap kivetette fényét,
rámásolta káprázatos, színárnyalatos, vakító képét.
Az ég királya belecsókolt a mézszínű repceföldbe,
a növény dús fürtvirágzatát gyengédséggel átölelte.
Hamvas, viaszos bevonatú, elágazó a dudvás szára,
zöldes leveleit szellőpihe kéri fel lágy ecset-táncra.
Heliosz-csoda, tombol a bogaras, szeszélyes április,
bolondját járatja az előbukkanó tavasszal, kis hamis.
Száguldok a mezőre, a repce-róna kellős közepébe,
beleszippantok az anyaföld illatú, vatta-felhős légbe.
Élvezem a szabadság végtelen, eufórikus mámorát,
üdvözlöm a kikelet átutazó, színspriccelő vándorát.
Állok az aranyszőnyegen, kék ég tornáca vesz körül,
bimbókehely nedűjétől zümmögő méhecske, de örül!
Takarjatok be arany fátyollal, tömör repcefürtöcskék,
hadd lebegjek kalász-színben, szirom-gyöngyöcskék!
Virág-keringőt táncolok, napfény csókjára álmodom,
békére, szeretetre, nyugalomra, varázsra vágyódom.
“Sárgát virágzik a repce” – hallom a dallamot belül,
ujjongok sűrű olajos tengerben, a nap is elszenderül.
Mindent elárul
Látod a szemét?
Tekintetéből reszket az aggódó félelem,
az élni akaráshoz vágyó fohász-kérelem.
Látod a szemét?
Fényéből sugárzik a naiv rácsodálkozás,
az élet-törmelékekbe való kapaszkodás.
Látod a szemét?
Benne a kegyelemre vágyó varázs-álom,
arckifejezésében az elszenvedő rémálom.
Látod a szemét?
Kukkantása kínokkal sajgó vágyösztön,
a túlélés ordító világhimnusza ráköszön.
Látod a szemét?
Tekintetéből izzik a földi-éter torzulása,
kár, katasztrófa, földrengés berobbanása.
Látod a szemét?
Vívódással mered a jövő-reménységbe,
a kékebb égi mező angyali szépségébe.
Látod a szemét?
Benne rejlik minden, ami nem emberi,
rettenetében tű-lélekfájdalmát kesergi.
Látod a szemét?
Rajta keresztül üvölt az univerzum baja,
segélykiáltást szuggeráló, felhívó sóhaja.
Szemét látva, elmélázva,
világtükör keret nélküli képébe omolva,
a szempár mindent elárul, ami otromba.
Látva a szemét,
hisz azt átjárja a bizakodás misztikuma,
a végzet feletti győzedelem lét-diadala!
Kérdés-dömping
Kérdezlek, anyukám: Mi van ott a felhő-magasban? Elárulod?
Még fülemben cseng sok kedves meséd, lágy gyermekdalod.
Mondd el, Omi! Ünnepeken üdvözölnek-e a suhogó angyalok?
Hallod, amikor megsebzett lelkemet szúrják a bánat-sóhajok?
Nem hiányzik a dunyhád? Fázol-e a habfelhős takarók között?
Még őrzöm vállkendődet, illatával elmélázom emlékeid fölött.
Anyuci, nemes imáid, értelmes gondolataid köztünk járnak-e?
Tanácsot adsz-e, amikor kérdések özönével hívlak reggelente?
Édesanyám, mondd! Odafent megfésülik-e erős, ezüst hajadat?
Letörlöd-e gyöngy-könnyeimet? Simogatod-e fáradt arcomat?
Hallod, anya! Beszélgetsz-e fiaddal a fenti, fényes lélekhídon?
Biztosan tudom, életemet egyengeted, te exkluzív Mutter-ikon!
Elmondod? Jól bánnak veled az elhunyt családtagok, rokonok?
Drága mamikám! Szidj meg, ha nem jó úton, sárban sántikálok!
Annyi kérdést zúdítottam rád, de már szó-virággal köszöntelek,
Születés- és névnapodon a lelkünkben óvunk, Isten áldjon meg!
Hóvirág
Hófehér sziromtánccal bújik elő a föld alól,
Ó, mily kecses bók-kottával tavaszról dalol!
Vígan hancúrozik az illatszellő lengésében,
Imádja süttetni lepleit a nap melegségében.
Ruhája zöld szárra ülő, tejvirág-csengettyű,
Álmaiban a kikeleti virág remény-remekmű.
Garantált szépség! Üdvözlet, hírnök-fenség!
Mulandóság
Korábban suhantunk, mint a lepke,
tangó, ragyogás, láng volt lebegve.
Jelenleg hunyorogva pislákol a tűz,
szunnyadó parázs lágy hamuba űz.
mérgezett rózsaszál
hiába volt meghitt csoda-ajándék
szívből jövő vajszínű rózsa virágék
méregcsöpp fénylett a csipkés szirmok peremén
koromfekete folt ékeskedett a kehely tárhelyén
romantikus együttlét virág-csendje de fájt
könyörgő könnyhullatás sem használt
földön landolva végezte a csoda-füzér
hervadás nélküli megmentést kér
vastag könyv lapjaiban gyógyulást akaró
ágyamba fektetve emlék pléd-takaró
mérgezett kerti rózsaszál
lelkemben illatozik már
körtánc
múltam elmúlt
bennem él
jelenem a pillanat
szépet remél
jövőm az álmom
kidekorálom
múltam kísér
el nem enged
jelenem álló
másodperc lét-keret
jövőm a felsejlő
nem tudom képzelet
aki voltam – élet-térképem enyém
aki vagyok – identitás-lény
aki leszek – utókor-tét
halál után – örvénylő öröklét
egyszerű képlet
körforgás véglet
múlt – jelen – jövő – sors-lánc
ősi gyökerekből keringő körtánc
Gesztenyefa-erő
Kioldozom a gesztenyét a montázs őszből,
élő darabkáját a színkavalkád-ébredésből.
Gesztenyefa terebélyes törzsét átölelem,
tápláló rozsda-föld energiával merítkezem.
Szelídsége beteríti, áthatja repedt lelkem,
barnasága ékes színnel festi kopott testem.
Guruló kerek golyókat szedegetni élvezet,
kisvödörbe gyűjtögetve beindul a képzelet.
Terméséből bohókás játékbábot fabrikálok,
Kinga Ellának mókás bábszínházat kreálok.
Gesztenyelevél termetes, mint a tenyerem,
vele a csoda színpadot kibélelem, befedem.
Gesztenyefa árnyában szundítani kellemes,
varázsában tündérmesét olvasni szellemes.
Ha tehetem, apró fát ültetek, építek jövőt!
Őszi fényben táncolok, gyűjtök éltető erőt!
Tűzijáték-szikrák
Égi mező-kép,
kibomlik a szikra-fény,
ámulatba ejt.
Fényszirmok tánca,
lángcsóvák ragyogása,
élmény-szikra hull.
Égi tünemény.
Szikrák lánca betakar
táncra perdülve.
(Klotz Mária)