Négy évszak – 2020

Négy évszak

Tavaszanyó felöltötte legszebbik ruháját,
olyan virágosat, illatosat, tarkát.
Megérintette kezével gyengéden a földet,
új életet csókolt, nem tehetett többet.

Megsiratja néha tavalyi táját,
de nem szomorú, mert öleli barátját,
ki felitatja záporozó könnyeit,
lábai elé forró homokot terít.

Bohókás, szertelen kalandokra csábít,
izzó tűzgolyó szerelmével kábít,
csillog a napsugár izzadó homlokán,
lecsordul végig egészen az ajkán.

De az ég kékje már gyakrabban szürkül,
a madarak fészke is lassan kiürül,
csendes szellő fújja a vénülő lombokat,
arany, citromsárga, olykor vörös, mi itt maradt.

S mikor már elfáradt, kitombolta magát,
magára húzza újra vastag takaróját,
próbálja kipihenni az egész évet,
hogy jövőre újra indulhasson az élet.

(Körmendi Rita)