Ikernyulak húsvétja
Milyen húsvét az, ahol nincs igazi nyúl, de van két kicsi gyerek? Eldöntötte tehát a mindenki által szeretett, ifjú doktornő, hogy hacsak lehet, húsvéti meglepetésként nyulat szerez gyermekeinek.
– Nem probléma ez, Doktornő kérem! Van nálunk nyúlcsalád nem is egy, és hozzá megfelelő nyúlgyerekek – válaszolt az elrebegett gond lényegére egy hízási betegségben szenvedő öregúr.
– Igaz, a nyulaikat már pénzzé tettük, de maradt egy ikerpár, az éppen jó lesz Önöknek.
Így került az élő meglepetés a húsvéti ajándékok mellé.
Az utazás alatt a két kis nyuszi eltéblábolt körbe, körbe a nagy dobozban, de amikor a ház előtti kerti gyepre kiszabadultak a dobozból, és meglátta a két kisgyerek a vidám ugrándozásukat, otthagyták azonmód a cifra hímes tojásokat, nyílpuskát, mesekönyvet, játékállatokat az igazi mozgó csoda szemléléséért.
Nagy dolog ez, érezte a nyúl ikerpár, mert nem dicsekedhettek vajmi szép bundájukkal. Az egyik szürkécske volt, a másik meg példázta a mezei nyúl ősét. Akkor is csoda volt, mert a gyerekek eredetiben láthatták az igazi nyulak hosszú füleit, rövid farkukat, és az örökmozgó orrukat bajuszukkal. Bámulva szemlélték, hogyan esznek, riadalmukban hogyan lapulnak, zajra hogyan hegyezik füleiket.
A fiatal édesanya rögtön okította őket: mit esznek, mit nem, és a megvigyázásuk mennyire fontos.
A nagymama sóhajtott, mert előre tudta, hogy a nyulak gondozása majd az övé lesz.
A húsvéti sok új játék, a terített asztal és a rokoni viszontlátás örömei között már-már felejtődött a két vendégjószág léte. Azonban a nagydoboz felől érkező kaparó hangok jelezték a nyúltestvérek táplálkozási ingereit.
– Ugye, édesanyám, adsz nekik enni, és gondoskodsz róluk, amíg mi két napig rokoni látogatáson leszünk a családunkkal? – hangzott a doktornőtől a kérés anyjához.
Lehet ennek a kérdés-kérésnek ellenállni? Ugye, nem!
– Két nap nem a világ! – sóhajtott biztatva önmagát az anya.
Így kerültek a nyúltestvérek a nagymama felügyelete alá.
Az első nap félidejében, amint a száraz takarmányt eléjük szórta, elgondolkodott felettük.
– Szegény jószágok, mindig dobozban! Találok én nektek jobb helyet a házban, ahol ugrándozhattok. Ott fönt az erkélyemen fájintos helyet kerítek el nektek. Még füvet is szedek a kertből friss csemegének. Legyen nektek is szép húsvétotok!
A két nyulacska hosszú füleikkel boldogan hallgatta a csodás tervet.
Az ígéret megvalósult. Elégedetten szemlélte művét a nagymama, miközben az elkerített helyen boldogan, hálából bemutatták futótudományukat a nyúlfiúk, pihenőjükben meg vígan ették a friss füvet.
Ez a megvalósított terve az állatok felé jószívűségéről tett tanúbizonyságot. Délután a kötelességtudata eszébe juttatta nagymamának, hogy van-e ivóvizük a nyulaknak. Természetesen a nyúludvar felé vette útját. Meghökkent. Hol vannak a nyulak? A karám üres. A két nagy, doboz közti szerény rés arról árulkodott, hogy lakói erkélyt látni mentek. Ijedten keresgélte őket. A szürkécske az üres virágcserepek mögött hűsölt, a rőt barna nyulacska pedig a nagy kerek virágtartó mögött lapult.
– Ej, a teremburáját! – kanyarította el a nyúlőr kitörő mérgét érzékeltetve. Mars a helyetekre! Rendezte rögtön nyakuknál fogva a hunyókat. Jöhet a karámmagasítás. Úgy is lett. A karám falát megmagasította, a bogyókkal teleszórt füvet összeseperte, és ekkor vette észre a frissen ültetett árvácskája lehorgasztott fejét.
– Szent Isten! – csapta össze kezeit. – Ezek elrágták a szárát. De a muskátli is mellette szomorkodott. – Micsoda pákosztos társaság! Nem szégyellitek magatokat? Én mindent előteremtek nektek, hogy jó húsvétotok legyen, ti pedig megrágjátok a virágaimat? – dohogott hangosan.
A nyúlfiúk megszeppenve hallgatták a hátsó sarokban. Jóba is foglalták magukat a következő nap alkonyatáig. Akkor azonban újból erkélyt látni mentek. Megkóstolták a még számukra ismeretlen virágok leveleit és szárait. Csemegének vígan lerágták a fiatal hajtásokat, sőt, fogadásból két tüskesor között szép, mély rágásárkokat produkáltak a nagy kaktuszon.
Mikor mindezeket a nagymama meglátta, a szívéhez kapott és leült.
– Na, ti aztán elrendeztétek a virágaimat! Húsvéti meglepetés! Nekem! Most már tudom, milyen katasztrófát jelentett Ausztráliának a betelepített nyulak elszaporodása! Megálljatok! Vissza a nagy, sötét dobozba! A nyulak ijedten dobogó szívvel lapultak egymás mellé. Ekkor a nagymamának merész ötlete támadt.
– A gyermekeimet is nevelni kell, hiába már komoly felnőttek – töprengett magában. – Miért csak én szenvedjem a vendégnyulak garázdálkodását? Nekik is van erkélyük egy szinttel lejjebb. Gyerünk, le velük!
Így kerültek napnyugtakor a nyúlfiak egy szinttel lejjebb az erkélyre. Biztos, ami biztos! A doboztető téglával való leterhelése elejét veszi sétafikálási kedvüknek – vélekedett a nyúlőr, mikor befejezte az áttelepítést.
A két vendégnyúl kora reggel nagyon megéhezett. A foguk is mintha nőtt volna, ezért közösen foguk köszörüléséhez kezdtek. Mellettük volt a doboz sarka, elég kemény volt az anyaga, ezért éppen megfelelt erre a célra. Nagyot szippantottak a friss levegőn, mikor kibújva a dobozból széttekintettek az új erkélyen. Vígan kergetőztek a nagy virágcserepek között. Hallgatták szusszanás nélkül, amint a korai autóbusz elzümmög a ház előtt, és vágyakozva néztek le a kerti fűre. A nagy kergetőzés végén még egy világlátó terv megvalósításába kezdtek.
A nagymamát másnap asszonylánya kétségbeejtő kiáltása ébresztette.
– Édesanyám! Hol vannak a kölcsön nyulak?
– Hogy? Mi? Eltűntek a nyulak? Az lehetetlen! Biztos elbújtak.
– Nem találjuk sehol őket. Segíts megkeresni!
Keresték is csőstül, de a két nyúl nem került elő. Tűvé tették az erkély minden zegét-zugát. Hiába. Értetlenül álltak. A nagymamának egy icikepicike sejtése támadt. Odaballagott a szomszéd erkélyét elválasztó vastag léchez, és a rejtély megoldódott.
Az oldalra billent léc szótlanul, de mutatta a világgá ment nyulak útját.
A szomszéddal való kellemetlen telefonbeszélgetés, magyarázkodás, csodálkozás előzte meg a reggeli nyúlvadászatot. Már hetet kongatott a falióra, mire a tapsifülesek ott rugdalóztak a szomszéd kezében. Mindezen cseppet sem lehetett csodálkozni, hiszen a szomszéd erkélye maga volt a virágcsodák kiállítóhelye.
– Ide többé nem jön nyúl! – jelentette ki az apró gyerekek apja zord hangon. Az anyjuk megszeppenve mentegetőzött a szomszéd előtt.
– Pedig a ti virágaitokat nem is rágták meg úgy, mint az enyémeket! – toldta hozzá csendes megállapítását a nagymama.
– Nem volt idejük hozzá! – nevetett a szomszéd.
A nyulak csillogó szemekkel hallva a szomszédnak címzett köszönő szavakat, lapultak a doboz alján. Mikor csend lett és elkezdett finoman hintázni velük a doboz, elégedetten szusszantva egymásra kacsintottak.
– De jó húsvétunk volt! Nem díszelegtünk pecsenyeként tálon, világot láttunk, erkélyeket, szomszédot, sőt, adódott nekünk gyomrunk számára friss fű, meg virágcsemege. Ilyen vendégségbe máskor is elmegyünk!
Ebben a pillanatban – bizonyára büntetésből pákosztosságukért – keményen összekoccant a fejük. A kisgyerekek apja mérgesen hajította a dobozt nyulastól autójuk csomagtartójába, és elindult velük vissza, előző otthonuk felé.
(Kozári Piroska)