Csendem lettél
Régi naplóm sárgult lapján,
sok mesés álom szendereg,
forró csókok néhanapján,
és könnymaszatos reggelek.
Beivódott reményillat,
a foszladozó lapokon,
boldog idők perce villan,
az emlék- lepte padokon.
Közel vagy, bennem élsz tovább,
szellőkaroddal átölelsz,
csendem lettél,- végállomás,
lágy ringatással fölemelsz.
Sötétedik,- csillag ragyog,
a világok mélysége vonz,
közben lépkedned kell vakon,
vigyázz!- fényem el ne taposd.
(Kristófné Vidók Margit)