Kellesz nekünk, karácsony!
Kihalt utcákon pislákol a remény,
feldíszített tereken csak szél zenél,
hó sem esik, szürkén ásít a város,
én halkan kérdezem, hol a karácsony?
Ott van, nézd! Ott, hol a szeretet nyílik,
zárt ablakok mögött aranylón izzik,
nem kell a pompa, elég a pillanat,
melenget, izzik karácsony csillaga.
Mézillatú szobákban mosoly ragyog,
fenyőágon gyertyalángú csillagok,
gondbarázdált arcokon éledő hit,
angyalkezek hintik remény gyöngyeit.
Lassan szétterül lelkünkben a béke,
ezüstfehérben újra jóság ébred.
És súgva kérdezem: ez a karácsony,
ez, mikor az ünnep ölel magához?
Lassul a világ, az idő szinte áll,
a félelem, aggódás még meg-megáll,
temérdek könny és fájdalom kíséri,
halvány még a remény, mégis megérint.
Szívünkben békésen szuszog az ünnep,
szelíd csend vigyázza meghitt percünket.
Mégis kérdezem, hol van a varázslat?
Fehérlő függönyök rejtik a választ.
Fűtött szobákban a lebbenő árnyak
dobbanó szeretetgömbökké válnak,
pillanatokba karcolva a csodát,
ajkak rebegik a hálatelt fohászt.
Zúzmarás éjben, fenn a bársony égen,
feldereng egy csillag tündöklő fénnyel.
Ilyen a karácsony, csendes békesség,
vele hit, remény, szeretet lépdel még.
Karácsony estéjén
Hófehér selyembe öltözött a táj,
jégcsipke tündököl fenyvesek hegyén,
csillagok fényében aranyló bűbáj,
hozzá szél komponál mennyei zenét.
Angyali érintés szűzi tisztaság,
szeretetről szól ma a születő fény,
aranylón lobog az összes gyertyaláng,
szívemben feléled újra a remény.
Az éj kék bársonyán ragyogó csillag,
régi karácsonyokba repít vissza,
hallom messziről csilingelő hangod.
Angyalharangként öleli lelkemet,
hömpölyög, árad, mint égi csermelyek,
ünnepet szépít – itt van emléked.
Karácsony érkezik
Pihe-puha táncot lejtő hópihék,
nekem örökké szép igézet marad,
mikor fehérbe öltözik a vidék,
és messzire száll a fenyő illata.
Ilyenkor újra átélem a csodát,
ámulva nézem a fénylő csillagot,
egyetlenként ragyog az ég bársonyán,
utat mutatva gyengéden rám hajol.
Karácsony érkezik esti fényekkel,
vele az éltető remény szelíden,
templomig kísérnek tiszta lélekkel,
bicegő hitünket égbe repítve.
Messze az ezüstfényű végtelenben,
ott fent – angyalok mosolyogva nézik,
minden házra béke száll hófehéren,
vele szeretet jár az ölelésig.
Talán ma egy kicsit boldog a világ,
és megbocsátják egymás sok vétkeit,
meghatottan szállnak az égbe imák,
és a földi lét most egyként lélegzik.
(Kristófné Vidók Margit)