Az emlék a miénk maradt
Futva menekültem – csak el innen,
egyre követtek felhő tépte álmok,
zaklatott lelkem vakon még hitte,
hogy szerelmünkön nem foghat az átok.
Könyörtelen sors mindig csak elvett,
rejtőzködő démon vágyéhes csókja
sötét, viharos éjeket nemzett,
és én reszkettem erőtlenül, szótlan.
Vártam, egyre csak vártam a percre,
talán a holnap még visszahoz hozzám,
befogad szívem, újra élsz bennem,
csillagcsönd oson, lágy sóhajon lomhán.
Egymásra nézünk, nevetünk újra,
ez a találkozás volt minden vágyunk,
barátok lehetünk, mondod súgva
– az emlék a miénk, nem maradt másunk.
Régi gondola
Gyenge fuvallat dallamot komponál,
Halk barkarola kering a híd alatt,
Imbolygó fény csorog le a gondolán,
Ívelt hattyúnyakán ében éj matat.
Jajong, sír a sötét lagúnák mélyén,
Könnyfoltos testén egy ezredév kering,
Lobbanó szenvedély az árnyak éjén,
Lyukas tatján volt szerelmek könnyei.
Amit adtál
Adtál nekem szeretetet,
kedvességet, mosolygást,
gyöngy voltál a tenyeremben,
szemeimben borostyán.
Tanítottál minden szépre,
szíved értem dobogott,
hitet adtál, ami éltet,
ez volt az én templomom.
Összeomló világomban
te voltál a napsugár,
segítségért kiáltottam,
reményt adni te tudtál.
Minden szavad dallam nekem,
lehet könny vagy kacagás,
áldást hintő drága kezed
nekem adta tavaszát.
Virágszirmok ékes kelyhén
harmatcseppes ragyogás,
óvón őrzöm lelked csendjét,
anyák napi látomás.
Haiku
Régi tavaszok –
volt szabadság vágyait
ibolyák őrzik.
(Kristófné Vidók Margit)