Alkonyat
Karmazsin ruháját ölti az alkony,
a lemenő nap még visszapillantott,
remegő páraként száll fel a sóhaj,
betakar az éj puha takaróval.
Gyöngykönnyek peregnek égi lajtorján,
lelkünk kitárul varázsos éjszakán,
gyógyító balzsam, virágok illata,
pislogva jő az ég első csillaga.
Néha megrebben egy-egy alvó madár,
álmában még újra dúdolja dalát,
bársonyos éj figyel fátyolos szemmel,
szellő kergetőzik az árnyképekkel.
Mélykék palástját teríti az égbolt,
lassan közeledik az éji légyott,
andalgó félhold opálos fényei
eltűnő remények holt ösvényei.
(Kristófné Vidók Margit)