Ébredő világ
Húsvét napján tűnik a sötétség,
reményt ringat a végtelen kékség,
csend van, olyan tiszta, ártatlan csend,
feltörő fohász szívünkben örvend.
Érte, ki felvállalta bűneink,
ki átérezte szenvedéseink,
meghalt értünk, bukott angyalokért,
múltért, és eljövendő napokért.
Mi még most is a bűn korát éljük,
hiába volt az áldozat értünk,
teremtett világunk pénzt hajszolva
nem lát tovább, urait majmolva.
Töviskoronán rubintos vércsepp,
azóta mindig a szégyen ébreszt,
a bűn, mit ember ember ellen vét,
pokolra küldve testét és lelkét.
Fakadó rügyek, nyíló virágok,
tavasz köszönt, ébredő világot,
bíborvörös derengés a hajnal,
köszönt a csermely kristályos hanggal.
Barka nyílik, ünnepet ül a föld,
feltámadt Jézus, megtörik a csönd,
milyen szép az ölelő szeretet,
gyógyítja a fájdalmas sebeket!
(Kristófné Vidók Margit)