Nyárutó
Mézízű csókkal búcsúzik a nyár,
ezernyi virág ontja illatát,
felhőkön táncot lejt a napsugár,
kit szélúrfi karjával körbezár.
Hegyi patak még vígan csordogál,
erdei fáknak zenét komponál,
lomb zizegése kínál dallamot,
lenyugvó nap festve vérpatakot.
Ökörnyál alkot ezüstsisakot,
őszapó* lesi e káprázatot,
őzgida megszeppenve álldogál,
nem érti, miért van a selyemszál.
Még zöld színben pompázik az erdő,
de egy-két levél már rezesedő,
búcsúzásra készülődik a nyár,
könnyezve siratja a harmatár.
Mennyei kékség szürkébe hajlik,
de lelkekben remény uralkodik,
midőn az új évszak előlépked,
lassan a természet újra ébred.
*őszapó: védett állandó madarunk
(Kristófné Vidók Margit)