Ősz
Fák hegyén megcsillan az ősz éke,
ezüstköd ül a nyári kékségre,
illanó fény reszket a víz felett,
rajta merengő csendfátyol neszez.
Szeretem a bronz-barna ragyogást,
az őszi napfény szelíd mosolyát,
mikor rezes levelek zápora
lejti táncát kivénhedt árkokban.
Lágy melódiát dúdolnak szelek,
dalukban a nyár emléke lebeg,
sápadt levélen aranypaszomány,
elpilledt bogár lesi a csodát.
Millió szín tündököl a vízben,
kerete a tó opálkék színe,
pihegő álmok az avar alatt,
a vén idő lassan tovahalad.
Varázslatos ez a tarka szőttes,
múlt jelene és jövő bölcsője,
cseppek csillannak híd korlátain,
eső zenél levelek ráncain.
(Kristófné Vidók Margit)