Húsvéti mese
Erdőn-mezőn sürgés-forgás,
nyuszi szalad, füle kockás,
nagy gondban van most őkelme,
eltűnt egy tojás reggelre.
A legnagyobb és legszebb volt,
rá margarétákat rajzolt,
csodálta is a telihold.
– Csak nem ellopta egy kobold?
Ez volt az ő szíve csücske,
nem mehet a terve füstbe,
egy kislánynak festegette,
aki őt úgy szeretgette.
Nem is olyan régen történt,
eltalálta lábát töltény,
akkor talált rá a lányka,
bevitte gyorsan a házba.
Orvost hívtak, gyógyítgatták,
kedves hangon szólítgatták,
simogatták, kényeztették,
gyógybalzsammal kenegették.
Hamar beforrt nyuszi lába,
visszamehet otthonába,
de a kislányt nem felejti,
merre laknak, meg is jegyzi.
Azért festett még egy tojást,
hogy húsvét vasárnap korán
elvigye a jó barátnak,
letegye az ablakába.
Szomorú most tapsifüles,
sok ismerőst is felkeres,
segítsenek megtalálni,
kerek erdőt körbejárni.
Harkály kopog, hírül adja,
mindenki figyeljen, hallja,
akik látják a kék tojást,
hogy merre van, gyorsan mondják!
A nyuszi, csak ámul-bámul,
vigasztalják: – Megtaláljuk!
És mire a nap lemenne,
a jó hírrel megjelennek.
Meglett a szép hímes tojás,
nem látszik rajta karcolás,
elgurult a szedtevette,
kökénybokor elrejtette.
Tapsifüles nagyon örül,
ki-kiles a tojás mögül,
viszi már a kicsi lánynak,
derű legyen ott a házban.
Megbocsájtó szeretet
Keserves az út fel a Golgotáig,
töviskoszorú alatt vérző sebek,
olajfák susogása napnyugtáig,
feltámadást hirdet az égi zene.
Vajon begyógyul-e a seb valaha?
Vagy már elmúlt a sajgó, mély fájdalom,
és éled a hit rügyekből fakadva,
míg angyalok szárnya védőn ránk hajol?
Valaki itt jár szelíd, megbocsájtó,
lelkével gazdagít porszemnyi létet,
és magához emel a mindenható,
szívében a tiszta szeretet fészkel.
Örökkön megújuló szép természet,
vigaszt, reményt hirdet zengő harangszó,
kristálytisztán hull az öröm csendjébe,
míg aranyló fény csorog a magasból.
Naponta mi is keresztre feszülünk,
hogy megérthessük az embertársaink,
betegség, szenvedés, mivel megküzdünk,
a megváltó Krisztus bennünk áramlik.
Álomszuszi nyuszi
Hallod-e, te kicsi nyuszi,
ne légy ilyen álomszuszi,
mindjárt itt van húsvét napja,
kinyílt már a fűzfabarka.
Nincs még kész a színes-tojás,
nyakunkon a locsolkodás,
ugorj gyorsan, van még ecset,
szárnyalhat a képzeleted!
Egyedül én kevés vagyok,
segítséged elfogadom,
festeni kell nagyon gyorsan,
fogd a tojást óvatosan!
Gyerekek már nagyon várják,
örömünnep ez a háznál,
ajándék a fűben rejtve,
kiscsibe tipeg a kertben.
Örvendeznek kicsik, nagyok,
mindenki csak nevet, csacsog,
csokinyuszi nem szalad el,
kosárban ül tömegével.
Ébredő világ
Húsvét napján tűnik a sötétség,
reményt ringat a végtelen kékség,
csend van, olyan tiszta, ártatlan csend,
feltörő fohász szívünkben örvend.
Érte, ki felvállalta bűneink,
ki átérezte szenvedéseink,
meghalt értünk, bukott angyalokért,
múltért, és eljövendő napokért.
Mi még most is a bűn korát éljük,
hiába volt az áldozat értünk,
teremtett világunk pénzt hajszolva
nem lát tovább, urait majmolva.
Töviskoronán rubinos vércsepp,
azóta mindig a szégyen ébreszt,
a bűn, mit ember ember ellen vét,
pokolra küldve testét és lelkét.
Fakadó rügyek, nyíló virágok,
tavasz köszönt ébredő világot,
bíborvörös derengés a hajnal,
köszönt a csermely kristályos hanggal.
Barka nyílik, ünnepet ül a föld,
feltámadt Jézus, megtörik a csönd,
milyen szép az ölelő szeretet,
gyógyítja a fájdalmas sebeket!
Húsvéti vízió
Húsvét hétfőn kora reggel,
mielőtt a nap még felkel,
felöltözök ünneplőbe,
megkötöm a nyakkendőmet.
Szép asszonyok és leányok,
mindenkihez eltalálok,
előveszem locsolómat,
nekem senki be nem szólhat.
Kölni helyett jó a szóda,
egyre nő a vizes tócsa,
népszerűség nagyon apad,
nők ruhája csupa cafat.
Dicséretet nem is kapok,
akkor hát csak hervadjatok!
Nem kell többet útra kelnem,
úgysem tudok semmi verset.
Egy-két pohár nedű mellett
lassan valami derengett,
álom volt, és nem valóság,
most kezdődik a mulatság.
Verset mondok kedvetekre,
tojást kérek tenyerembe,
legyen hímes, legyen piros,
aki adja, legyen csinos!
Húsvéti apevák
Vér
csorog
kereszten,
hitet hirdet
töviskoszorú.
A
zengő
harangszó
oly’ tisztán hull
öröm csendjébe!
(Kristófné Vidók Margit)