Hangtalan világ
Hangtalan világát te is értheted,
nyugalmat árasztva lágyan átölel,
sejtelmes mélységében hit ébredez,
a mindenség egysége itt van közel.
Csillaghúrokon muzsika szendereg,
lágyan sóhajtó, illanó dallama
száll a végtelenen, titkot rejteget
test és lélek tánca; bűvös pillanat.
Tükrében múltad, jelened és jövőd,
sóvárgó vágy-pillangók néma röpte,
hol Isten hangjára ringott a bölcsőd,
amíg álmaidat reménybe szőtte.
Halk szólam suhan; feltárja kincseit,
a csönd körülvesz, dédelget, felemel,
szentélyében üzenetek cseppjein
a világegyetem lépte; nesztelen.
Haikuk
Sötét égboltnak
felragyogó csillaga
új reményt ígér.
Fátyolfelhőn túl
vörös-lila derengés –
fény születik.
örök maradtál,
mert elidőtlenedtél
emlékeimben
Általad voltam
Fásultan lassan belenyugszol,
ha vége, akkor legyen vége,
és míg a füledbe duruzsol
kedves hangjának szelídsége,
ajkad néma, fáj az emléke.
Nehéz elengedni, mi szép volt,
benned halkulnak már az esték,
felhőléted könnycseppet mázolt
szét, tintafoltos naplementén,
érzem, hogy válsz végtelen csenddé.
Fájó sóhajként csüngsz ajkamon,
nekem tavaszt hoztál, szerelmet,
hófehér liliomszirmokon,
már csillaggá váltál szememben,
csókjaidat széllé leheltem.
Azt hittem, lehetetlen mindez,
hogy téged feledni tudjalak,
már az sem fáj, hogy nem érintesz
többé, nem könnyezem miattad,
csak az esték egyre halkabbak.
Apeva
Nyár
csókja
mezőkre
csillagot tűz:
kék illúzió.
(Kristófné Vidók Margit)