Hallom hangod
Eljött hát a szomorú, szép évszak,
hozzád- bújnék, de te már messze jársz,
rozsdacsipkén aranyszínű fény vagy,
a csillagok közt tudom, reám vársz.
Vágyom most az őszi csendes esőt,
a legszebb érzés veled távozott,
felkelő nap temet csillagmezőt,
sok kedves emlék felhőn imbolyog.
Tegnapokba olvadtak a zajok,
és megtorpan a vágtató idő,
tárul a múlt, felnyílik az ajtó,
lám, hajnal ölén bíborvirág nő.
Hallom hangod, hív az angyalének,
keringőznek borostyánlevelek,
mélyvörös szőnyeg hófehér télben,
opálos kékség végleg betemet.
(Kristófné Vidók Margit)