Távoli emlék
Mélykék égbolton tündöklő csillagok,
hol álommá válnak mesés tegnapok,
nézem az ezernyi kis égi lámpást,
amint éjszaka sző ezüstcsillogást.
Rád gondolok most magányom csendjében,
szívemben élednek kedves emlékek,
hunyt szemem mögött valóság lesz minden,
múlt ködéből te újra felém intesz.
Régvolt boldogság, pillanatok, órák,
megint érzem ajkaid édes csókját,
és míg a hold fénye ölel ringatón,
csillagködfátyol takar be szikrázón.
Fodrozódó vízben arcodat látom,
messze vagy tőlem, nagyon-nagyon távol,
gyászol a lelkem, fájó könnyem pereg,
csak figyelj és érezd: itt vagyok veled.
(Kristófné Vidók Margit)