Vándor vagyok
Vándor vagyok, a sorsom űz,
világok fénye hull reám,
elkísér a vén hegedű,
az elnyűtt, szakadt veterán.
Húrjain csak a szél zenél,
zokog a kopott hegedű,
hallom újra az énekét,
fájdalmas; mégis gyönyörű.
Velem érez, ha bánat ér,
hangja körbeleng szomorún,
hangja száll csillagok fölé,
keresi a szép gyöngyhajút.
Vándor vagyok a földön én,
ligeti pad az otthonom,
esti csend a lét peremén,
szél játszik kopott húrokon.
(Kristófné Vidók Margit)