Álmok tüzében
Jönnek az álmos, fázós reggelek,
nesztelen suhanó ködfellegek,
összebújva a meleg szobában
reménykedünk egy újabb csodában.
Kandalló vörös fényei lesnek,
bűvöletbe ejtve feleselnek,
kígyókként tekergő lángnyelvei
szökő szerelmek rejtekhelyei.
Ne menj! Maradj még, te röpke mámor,
kell a remény, hogy megtört az átok,
újra rám találhat a boldogság,
jóleső, szívtájéki borzongás.
Pattog a szikra, már izzik a vágy,
csókjaid forrók, ölelésed lágy,
szemed tükrében tűz fénye lobog,
fülemben elfelejtett dal zokog.
(Kristófné Vidók Margit)