A Sodrásban 2021 c. antológiában megjelent írások – 2021

Bölcsőnk

Hegyek magasán csodaszarvas,
azúrkék ég alatt agancsa.
Tudásfa fényeskedik rajta,
felkelő napunk aranyozza.

Vizek vándor népe lel hazát,
harcos, vadász, halász, madarász
otthont teremt több ezer éve
Kárpátok karéja ölében.

Rabló háborúk tönkretették,
elterjesztvén idegen eszmét.
Elvesztettük a kétharmadát,
mégis megmaradt, él szép hazánk.

Sólyommadár szárnya tündöklik,
igaz magyar hitét öröklik
fiaink, megtartó erőit
átadják, a tudást, az ősit.

Szemed tükrében

Tükörben nézem arcomat,
szemem alatti ráncokat.
Mellém állsz, így együtt vagyunk.
Egymás mellett öreg arcunk,
fénytelen, homályos szemünk,
lassabban ver már a szívünk.

Mégis, mint rég, együtt dobban,
simogatja ajkad ujjam.
Karoddal átölelsz, kurta
kis csókot lehelsz nyakamra,
nézzük egymást álmodozva,
közös múltba révedezve.

Ráncainkat vállaljuk,
eltüntetni nem akarjuk.
Megmutatja, kik vagyunk,
nem szégyelljük szemünk árkát,
küzdelmes életünk nyomát.
Ősz tincseid mögött látom

barna hajad, ifjú másod,
sima, ránctalan homlokod.
Ráleltem régi arcodra,
lényedet tükröm rajzolja,
lelkedet felém villantja,
múltunkat így visszahozza.

Két öreg szíve megremeg,
ősrégi érzés feldereng,
szerelmed újra hevít,
mosolygó arcod felderít.
Ölelő karom kinyújtom,
őszülő hajadat simítom.

Neved suttogom,
halkan sóhajtom,
úgy becézgetlek,
szemedbe nézek,
lángoló tűzben
fénylik életem.

(Kühne Katalin)