Nézd meg…
Nézd meg a pillangót,
Nézd meg a virágot,
Színesbe öltözött
Tarka kis világot:
Szivárvány a ruhájuk,
pille a termetük,
ám ami szomorú,
rövid az életük.
A csodás színeket
kárpótlásul kaphatták
a rövid életért, hogy
biztosan észrevedd,
mielőtt véget ért.
Búcsú Szigligettől
Ha magammal vihetnék
valamit,
a felső teraszt
vinném el.
Nem is a teraszt,
csak magát. Együtt
az egész látképpel.
Vinném a parkot a rózsákkal,
utakkal, bokrokkal
és fákkal.
Becsomagolnám
a körbefutó patakot,
a kör közepén álló fát,
és a kis padot.
A park mögött
domborodó
hegyhátat
sem hagynám ott.
Lábánál a Balatonra
szintén igényt
tartok.
Végtelen keretbe
foglalt csendélet!
Feltétlen kell
nekem!
A nap is! Mert
sugarait annyira
szeretem!
Az ebédlőt!
A társalgót!
A kellemes estékkel:
De bizony a táskám
kevés.
Így a lelkemben
viszem el.
Megújulás
Rózsák között, magból kelt
diófa csemete bujkál szerényen,
ha megnő, elfér majd? Átültessem?
Töprengve szemlélem.
Maradhat! – születhet meg
végül a gondolat.
Öreg diófám lombjával
egyetértően bólogat.
(Kürtösi Gizella)