Félszegül – 2020

Félszegül

Hoppá! Micsoda magával ragadó egyéniséged van?! Nem is hittem, hogy így vonzódhatok valakihez!

Hogy mit mondasz? Nehogy azt higgyem, hogy tetszem? Biztos, hogy nem akartál tőlem semmit? Azt mered állítani, hogy nevetséges vagyok?! Meg hogy ilyen picit még nem is láttál? Te most tényleg azt hiszed, hogy a méreten múlik itt minden? Lehet, hogy kicsi, ámde nagyon hasznos! Igen, elismerem, merev! És akkor mi van? Most persze gúnyolódsz… Nem, abszolút nem izgattál föl! Szereted az egyenességem? Nem, nem, kisanyám, most már ne szépítsd a dolgokat! Vagy tetszem valakinek, és akar, vagy nem. Hogy folyamatosan csak szurkálódom? Meglehet. Szerinted mennyire tudnám megtagadni önmagam? Mit is szajkózott mindig az apám? Persze, honnan is tudhatnád? Hát ide figyelj! Arra tanított, hogy inkább hegyes legyek, mint tompa!

Mi a manó! Az elmélet igazolódni látszik: az ellentétek tényleg vonzzák egymást. Amúgy szeretnélek emlékeztetni, hogy te szedtél fel engem, és nem fordítva! Én csak úgy gyanútlanul heverésztem. Bevallom, nem is akartam tudomást venni rólad. Még most sem ismered el, hogy te erőltetted a közeledést?

Na, azért valami igazságod neked is van. A fizika törvényeit valóban képtelenség megszegni. Most már tehát szegődésem van hozzád. Hogy köszönöd szépen? És mégis mit köszönsz? Azt, hogy veled maradok? Hisz rajtad múlik! El is ereszthetnél, ha tudnál! Megbocsájtanék, ha elbocsájtanál! De persze erre is képtelen vagy. Jó kifogás, hogy csak erőnek erejével szakíthatnának el minket egymástól!

Mi vaaan? Mit akarsz Petőfivel meg Shakespeare-rel? Jaaa, hogy Szeget szeggel? Te itt képes vagy vígjátékot csinálni a tragédiánkból? Vagy hogy ez a Tévedések vígjátéka volna?

Juj, mi ez? Ezt a radikális erőt! Neee! Máris vége a románcnak?

– Hú, de a fején találtad, Jancsi! – szól oda társának Tibi. – Most aztán kijózanítottad egy életre!

A mindenségit, jaj, de ütődött vagyok! De mégis mi ütött ebbe a Jancsiba? Miért ütött? Irigyelte a boldogságomat? És mit jópofáskodik Tibi? Inkább figyelnének oda, mit hova tesznek. Tiszta kupleráj ez a szerszámosláda!

És mégis miről folyik a szó? Már nyilván szeget ütött a fejetekbe… Szegről-végről egy szegről és a Végről! Ó, igazán végem!

Miért is voltam olyan félszeg? Hisz igazán olyan vonzó volt az a mágnes!

– Hogy áll az a szög, Jancsi? – kérdezi főnöke, s ő egy újabb, még jobban irányzott ütést mér rám kalapácsával. Borzasztóan le vagyok sújtva. Ideje lassan magamhoz térnem, hisz feladatom van.

Te, ki közeledsz hozzám, bízz bennem, megtartalak! Szegre akaszthatod félelmed!

(Kutasi Horváth Katalin)